„A decemberi megállapodás hiányában az ezekre a kihívásokra adandó válaszok késedelmet szenvednek, csakúgy, mint az új EU-tagoknak az a törekvése, hogy behozzák lemaradásukat, és ez súlyosan aláásná a bizalmat azt illetően, hogy a kibővült Európai Unió képes megállapodásra jutni” – írja a négy kormányfő a brit kollégájukhoz címzett levélben.
Az AFP francia hírügynökség a birtokába jutott levélből idézve kiemeli: a legfontosabb új csatlakozók azt várják az új költségvetéstől, hogy „az felerősíti a gazdasági növekedést, és javítja a foglalkoztatást, erősíti versenyképességüket, és elősegíti a tagállamok strukturális reformjainak végrehajtását”.
Magyarország, Csehország Lengyelország és Szlovákia – amelyek hat másik ország társaságában 2004 májusában csatlakoztak az unióhoz – vezetői e hét pénteken Budapesten találkozni fognak Tony Blairrel. A brit miniszterelnök mintegy százhetven milliárd euróval csökkentené az EU következő, hétéves költségvetését – s ez leginkább az újonnan csatlakozott országokat érintené érzékenyen. London ez év december 31-ig tölti be az EU soros elnöki tisztét.
Gyurcsány Ferenc a Tony Blairrel folytatott telefonbeszélgetés során is elfogadhatatlannak nevezte a brit javaslatot – közölte a Népszabadság.
Blair nem kommentálja a négyek levelét
A brit kormány nem kommentálta, hogy a visegrádi négyek vezetői közös levélben hívták fel Tony Blair brit miniszterelnök figyelmét az EU-költségvetés elmaradásának veszélyeire. A kormányfői hivatal szóvivője szerint a soros brit EU-elnökség eltúlzottnak tartja a júniusban Luxembourgban előterjesztett költségvetési tervezetet, és egy héten belül előáll saját javaslataival.
A levélről már a múlt héten Londonban említést tett a lengyel kormányfő. Kazimierz Marcinkiewicz a brit miniszterelnökkel tartott megbeszélése után azt mondta, hogy az országcsoport megfogalmazott egy közös levelet a brit EU-elnökség számára a következő költségvetési időszak ügyében. Ennek tartalmáról azonban nem fedett fel semmilyen érdemi részletet.
A szóvivő „magánjellegűnek” minősítette Tony Blair pénteki budapesti tárgyalásait, amelyeken a kormányfő előzetes, nem hivatalos londoni értesülések szerint a kelet-európai EU-tagállamok vezetőit próbálja rávenni egy jelentősen karcsúsított uniós költségvetés elfogadására a jelenlegi patthelyzet feloldása érdekében.
A keddi Financial Times által idézett brit illetékesek szerint a kelet-európai új EU-tagállamoknak így is gondot fog okozni a nekik szánt pénzek elköltése, és „már a jelenlegi uniós juttatásokat is csak kínlódva tudják felvenni”.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!