A legtöbbet, 56 milliárd eurót Lengyelország kapná, Magyarországnak pedig 22 milliárd euró jutna, ami a harmadik legnagyobb összeg az új tagállamok között. A tíz új tagország összesen 130 milliárd euró strukturális támogatást kapna. Straw szerint ez így is jelentősebb támogatás, mint annak idején a Marshall-terv volt – hangzott el az Info Rádióban.
A brit elképzelés összesen csaknem 847 milliárd euró kiadással számol, ami 24 milliárddal kevesebb az előző, luxemburgi elnökség által tervezettnél.
A bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso elfogadhatatlannak nevezte a brit tervet – közölte a hirtv.hu.
Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök csalódást keltőnek nevezte az Európai Unió 2007-2013 közötti időszakra kidolgozott brit költségvetési javaslatot. László Boglár, a kormányfő sajtófőnöke Gyurcsány Ferenc első reagálását ismertetve azt mondta, a tervezet összességében nem a közép-kelet-európai országok felzárkózását segíti, hanem konzerválja a régi és az új tagok közötti különbségeket. A javaslatot a lengyel kormányfő is elutasította.
Kiderült mi kell a washingtoni tárgyalások sikeréhez
