A közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője elmondta, hogy a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn az ötszázalékos állami áfacsökkentéssel párhuzamosan indítványozta az alapdíj mérséklését is.
Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes az általa jegyzett előterjesztésben még 4,1 százalékos alapdíjemelést javasolt, amellyel az áfacsökkenés után is változatlanul 120 forint lenne a bruttó várakozási díj. Különböző szempontok mérlegelése után a kabinet egyetértett Vajda Pál módosított indítványával, a százforintos bruttó parkolási díjjal.
A jegykiadó-automaták az ötszázalékos áfacsökkentést nem tudták volna kezelni, mivel fillér is szerepelt volna a végösszegben. Az automata pedig csak minimum ötforintos pénzérmét tud elfogadni, miközben a legrövidebb fizethető idő negyed óra. A várakozási alapdíj összegének pedig hússzal oszthatónak kell lennie.
A kabinet tekintettel volta arra is, hogy a készpénzes díjfizetéshez még több aprópénzre lett volna szükségük az autósoknak.
hvg.hu
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!