Magyarország jövőjéről döntünk most a közelgő hónapokban, a következő 7-8 év Magyarországáról, és itt most nem a 2006-os parlamenti választásokról beszélek. Tony Blair miniszterelnök ma este nyújtja be az uniós költségvetésre vonatkozó javaslatát, melyre önmagában nem biztos, hogy sokak felkapják a fejüket. A javaslat következményei ugyanakkor meghatározóak az ország számára, mert ez határozza majd meg, hogyan élünk majd Európában az elkövetkezendő években – jelentette ki napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Magyarország Európa védőbástyája volt évezredeken keresztül, a fejlődés azonban megrekedt. Magyarország be kívánja hozni lemaradását, felelősséget érezve a környező országokért, az egész régióért, valamint a határon túli magyarságért – fogalmazott a miniszterelnök. Magyarország nem akar az unió másodosztályú polgára lenni, ezt vissza fogja utasítani. A költségvetésről sokat fogunk vitázni – közölte Gyurcsány, aki szerint az alapkonfliktus az, hogy az EU akkor akarja csökkenteni a támogatást, amikor új tagállamokkal gyarapodott, miközben még több ország vár bebocsátásra. „Magyarországnak nem érdeke támogatni az uniós költségvetés csökkentését, de az első számú érdek, hogy mennyi pénz hozunk majd haza. Hazánknak olyan uniós költségvetés kell, amely tudomásul veszi, hogy eltérő szükségletekre kell a pénz a tagállamokon belül. Nem Brüsszelben kell kitalálni, hogy mi a fontos Magyarországnak, hanem itt, helyben” – fogalmazott a miniszterelnök.
Az unió története a kompromisszumoké, egyes országok sakkban tartják egymást. Magyarország azonban nem támogatja azt, hogy a régi kompromisszumok árát velünk fizettessék meg. Kevélységre nincs, határozottságra azonban szükség van. Magyarország számára kulcskérdés, hogy 2007-re legyen költségvetés. Nem mondom, hogy kell költségvetés bármi áron, de azt úgy kell elérni, hogy nemzeti céljaira fordíthassa. Tisztességes, kemény akarattal védjük a nemzet érdekeit, álláspontunk elvszerű lesz és ismert az uniós költségvetési vitában. Tony Blair javaslatára még a héten írásban reagálni fogok, nyilvánosságra hozva azt, hogy Magyarország lássa, olyan kormánya van, amely érti a jövőt – közölte a miniszterelnök.
Áder János reagálásában kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc arról beszél, mi lesz hét-nyolc év múlva, de arról nem szól, mit hoz a holnap. A Fidesz frakcióvezetője leszögezte: két hete várják a kormányfő felelős nyilatkozatát a hosszú távú áramvásárlási szerződések ügyében, mely kapcsán az EU vizsgálatot indított Magyarországgal szemben. A fideszes politikus emlékeztetett: két hét alatt többször is változott a kabinet álláspontja, és a kormánytagok eltérő véleménye miatt nem lehetne eldönteni, ki kapja a „nagy szélkakas érdemérem első fokozatát a vörös tarajjal”.
A szocialisták is elismerik, hogy rossz szerződést kötöttek tíz évvel ezelőtt, és nem vitatják, hogy indokolatlan mértékű luxusprofit terheli az áram árát – emelte ki Áder. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: az Orbán-kormány négy éve alatt 5,60 forinttal, a Medgyessy–Gyurcsány-kabinet három és fél év alatt kilenc forinttal nőtt az áram kilowattonkénti ára.
A kormánynak van eszköze az áramár befolyásolására, Kóka János gazdasági tárcavezető mégsem alkotott ilyen rendeletet – hangsúlyozta Áder, majd hozzátette: a Fidesz elkészítette a rendelet tervezetét, hogy március elsejétől tíz százalékkal csökkenhessen az áram ára. A frakcióvezető át is adta a tervezetet a miniszterelnöknek.
Gyurcsány: Európa államférfiait most távlatibb kérdések foglalkoztatják
Viszonválaszában Gyurcsány Ferenc kijelentette: a „Haza minden előtt” a Fidesz szerint behelyettesíthető azzal a mondattal is, hogy az áramár minden előtt. „Vannak olyan pillanatok egy ország életében, amikor a választási forgatókönyveket legalább egy napra, egy hétre felülírja az, hogy el kell döntenünk, miről szól az elkövetkezendő 7-8 év” – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: nem azért van most ez a kérdés napirenden, „mert megpróbálnánk elbújni ezen a rettenetes és egyébként hihetetlenül bonyolult szembesítő kihívás elől, melyet Ön és pártja intézett áramügyben, hanem azért, mert Európában államférfiak azon dolgoznak, hogyan lesz egy olyan békében élő földrész ez, ahol Európának nem kell elbújnia az Egyesült Államok és Kanada által diktált verseny elől”.
Magyarországnak felelős politikusokra van szüksége, olyanokra, akik tudják, mit miért tesznek. Európában, amikor az ország jövőjéről döntünk, akkor talán az ellenzéki pártok vezetőinek is legalább öt percet megér az európai Magyarország jövője, és képesek lemondani arról, hogy legalább erre az időre nem a saját politikai forgatókönyveik rabjaiként ismételgessék egyébként megbízhatatlan politikai féligazságaikat – fejtette ki a miniszterelnök.

Engedély nélküli vezetés miatt két sofőrt is tetten értek a rendőrök