Ismét pert nyert Kondor az ÉS ellen

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében helyreigazítás közzétételére kötelezte az ÉS-t, mivel a lap egy júniusi cikkében megalapozatlanul állította, hogy a Magyar Rádió, illetve Kondor Katalin elnök által kezdeményezett peres eljárások több 10 millió forinttal rövidítették volna meg az adófizetőket. Nem ez az első eset, hogy Kondor pert nyert az Élet és Irodalommal szemben.

MNO
2005. 12. 06. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ítélőtábla december elsején jogerősen helyreigazítás közzétételére kötelezte az Élet és Irodalom szerkesztőségét, miután az elsőfokú ítéletet helybenhagyva megállapította: a hetilap június 24-i számában megjelent A jereváni rádió Budapesten című cikkében megalapozatlanul állította, hogy a Magyar Rádió, illetve Kondor Katalin elnök által kezdeményezett peres eljárások több 10 millió forinttal rövidítették volna meg az adófizetőket. Azt a valós tényt pedig, hogy az ORTT több határozatában állapította meg azt, hogy a Magyar Rádió műsorfolyamában megsértették a médiatörvény egyes rendelkezéseit, az Élet és Irodalom abban a hamis színben tüntette fel, mintha az intézmény egész működése törvénysértő lenne. Egyéb kereseti kérelmeket a bíróság nem talált megalapozottnak – tájékoztatta szerkesztőségünket Kondor Katalin, az ügy felperese.

Az Élet és Irodalom című lap ellen nem először nyert pert Kondor: az újság egy korábbi cikkében azt állította, hogy Kondor Katalin az intézmény munkatársainak átvilágításakor kihagyta a procedúrából „politikai elvbarátait”. Ezért a kijelentésért a bíróság helyreigazításra kötelezte az ÉS-t.

Az elmúlt bő fél évben egyébként több baloldali sajtóorgánumot helyreigazításra köteleztek a Magyar Rádióval, illetve annak július végéig hivatalban lévő elnökével kapcsolatos állítás miatt. A Fővárosi Bíróság novemberben első fokon részben helyt adott Kondor Katalin Népszabadsággal szembeni keresetének. A volt rádióelnök a lap egyik augusztusi publicisztikájának azon kitétele miatt fordult bírósághoz, miszerint ő „kollégáit arra kötelezte, hogy mutassák meg neki átvilágítási határozatukat, s közülük néhányat e téren inszinuált”.

Szeptemberben jogerősen nyert helyreigazítási pert a volt elnök a Népszabadság ellen; a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte az újságot annak közzétételére: február 2-i cikkében valótlanul állította, hogy a Népszavában megjelent, úgynevezett hatos kartonról valaki fehér festékkel eltüntette a Vári fedőnevű társadalmi megbízott esetleges reaktiválására vonatkozó adatokat.

Júniusban elsőfokon a Népszavát kötelezték helyreigazításra, mert a lap azt állította, hogy Kondor Katalin rádióelnöki pályafutásának első hónapjaiban cenzúrázta az ellenzéki véleményeket. A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint az ügy másodfokon még folyamatban van.

2004 májusában azt mondta ki jogerősen a bíróság, hogy a Népszava nemhogy kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani a Magyar Rádió elnökének ügynöki múltját, de még valószínűsíteni sem tudta a beszervezettséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.