Késik az elektronikus jegyrendszer kiépítése a BKV-nál

A tervek szerint már az idén megkezdték volna az elektronikus jegy- és bérletrendszer kísérleti alkalmazását a kisföldalattin, de egyelőre még a rendszert szállító beruházó kiválasztása sem zárult le. Az is kérdéses, mennyibe kerül majd mindez: a BKV szeretné lejjebb szorítani az ajánlatokban szereplő 66 és 84 milliárdos árakat.

MNO
2005. 12. 05. 9:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha a tervezetthez képest néhány hónapot csúszik a BKV egyik legnagyobb szabású beruházása, a jövő évben elkezdődik az elektronikus jegy- és bérletrendszer alkalmazása, illetve az ahhoz szükséges infrastruktúra kiépítése – legalábbis a BKV újabb bejelentése ezt tartalmazza. A tervek szerint már az idén, év végén megkezdték volna az új konstrukció kísérleti alkalmazását a kisföldalattin, de egyelőre még a rendszert szállító beruházó kiválasztása sem zárult le.

Mintegy két hónapos csúszást okozott, hogy az érdeklődő négy pályázó egyike a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDb) fordult, amiért a pályázat előminősítési szakaszában „kiesett”. A KDb végül igazat adott a MÁV Informatika Rt.-nek, így most mind a négy, korábban indulási szándékát jelző vállalat – az említetten kívül az EDS Magyarország Kft., a Sagem Magyarország Kft. és a T-Systems – versenyben van a több tízmilliárd forint értékű tenderen.

Koós András, a BKV projektigazgatója szerint a közbeszerzési eljárás még ebben az évben véget ér, s a négy jelentkező közül kiválasztott nyertessel a jövő év elején megköthető a szerződés. Az „Elektra Budapest” programot megvalósító nyertes cégnek három feladata lesz. Mintegy 15-20 milliárd forintos beruházással létrehozza a szükséges infrastruktúrát, melyet tíz éven át üzemeltet, ez idő alatt pedig a szükséges karbantartást is el kell végeznie.

Az üzemeltetési időszak alatt a BKV rendelkezésre állási díjat fizet, ennek leteltével a rendszer a tulajdonába kerül. A beruházás összköltsége egyelőre nem ismert, mert a BKV a tárgyalásos eljárástól éppen azt várja, hogy le tudja szorítani az elsődleges ajánlatokban a szereplő 66 és 84 milliárd forint között szóródó árakat. Ezek az összegek tartalmazzák már a BKV által fizetendő díjat is.

Elsőként a chipkártyás bérleteket lehet majd megvásárolni. A rendszert először a kisföldalattin, majd a szintén zárt rendszerű metróvonalakon, később pedig a HÉV-eken állítják üzembe. A két évig tartó teljes átállást követően pedig a jegyek is elektronikus rendszerűek lesznek, melyeket már a buszokon és a villamosokon is lehet használni, időközben pedig kiépítik az új típusú jegyek és bérletek árusítását és kezelését lehetővé tevő infrastruktúrát. A várhatóan 2007 végére teljessé váló program kapcsolódik a Budapesti Közlekedési Szövetség 2010-re kiépítendő teljes rendszeréhez.

(Forrás: Népszava)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.