„2004. december 5. a nemzeti felelőtlenség napja volt.” (Gyurcsány Ferenc a Párbeszéd a határok nélküli nemzetről című találkozón, dec. 4.)
Szále László: A mondat nem igaz. Sokszorosan nem igaz. A referendum kiírásának kierőszakolására, annak meglovagolására, a kidolgozatlan tartalmú, tehát irreális kérdésföltevésre lehet mondani, hogy felelőtlenség, de magára a népszavazásra nem. Azt pedig végképp nem lehet felelőtlennek nevezni, aki igennel szavazott. Felelőtlen népszavazás ugyanis nincs. A népszavazás maga szent. Legyen az! Ne piszkoljanak bele primitív pártérdekek. Se így, se úgy. Ha kiírják, kéretik komolyan venni.
A kormány láthatólag örült, hogy érvénytelen volt a szavazás, s erre tette a hangsúlyt, nem arra, hogy a részt vevő kicsiség többsége mégiscsak igent mondott. Ha nem kampányolt volna a nem mellett, akár ezt is kommunikálhatta volna.
(Magyar Hírlap, 2005. december 6.)
Döbbenetes KO! A nehézsúly új csillaga az első menetben kivégezte a volt világbajnokot
