December utolsó napjaiban – mint arról az MNO is beszámolt – egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, adatok láttak napvilágot az fenyegető ukrán–orosz gázvita várható hatásaival kapcsolatban. Batiz András kormányszóvivő, aki egyébként két cég vitájaként aposztrofálta a kitörőfélben levő gázkrízist, ekkor jelentette ki, hogy „egy kedvezőtlen helyzetre is fel van készülve az ország”, mivel hónapokra elegendő földgáztartalékkal rendelkezik. A számadatokból ugyanakkor kiderült: két hónapra talán igen, de egy negyedévre már nem voltak elegendőek a készletek.
A Földgázellátó Rt (mely az év utolsó napjaiban jelezte: konzultációt kezdeményezett az orosz vállalatokkal és hatóságokkal a földgázimport folyamatos garantálása érdekében), ugyanakkor azt közölte: a hazai tárolókban található 2,4 milliárd köbméter földgáz, valamint a hazai gáztermelés biztonságos alapot nyújt a téli időszak és a 2006 első negyedéves teljes magyarországi igény mintegy 60 százalékának kielégítésére.
Mindeközben a Mol által közölt adatokból kiderült: a magyarországi földalatti gáztározók teljes kapacitása 3,4 milliárd köbméter, amelyből még 2,4 milliárd köbméter szabadon felhasználható. Ez – minden beszerzési forrás elapadása esetén – másfél hónapra elegendő – derült ki a társaság által közzétett információkból. Ehhez jön hozzá a magyarországi kitermelés, amely 700 millió köbméter. A Mol Rt. előzetes adatai szerint az első negyedévében mintegy 5,5 milliárd köbméter fogyasztással lehet számolni, így összességében az ország importfüggősége 40-50 százalék.
A végső cél a 7 forintos gázáremelés?
Az orosz-ukrán vita nyomán kialakult földgáz-ellátási „minikrízis” kapcsán a tervezett biztonsági földgáz-tároló létrehozásának felgyorsítását javasolta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a parlament gazdasági bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén Budapesten. A földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvényt az idén júniusban nyújtotta be a miniszter. A törvényjavaslat szerint a 2012-ben legalább 1,2 milliárd köbméter mobilgázt kell a biztonsági készletben tartani, ami a háztartási és kommunális fogyasztók 60 napi átlagfogyasztásának, a lakossági csúcsfogyasztás 40 százalékának felel meg az előzetes tanulmányok szerint meghatározott akkori felhasználás alapján. A kitárolási kapacitásnak pedig 45 napon keresztül el kell érnie a napi 20 millió köbmétert.
Ha megnövelik a tározó-rendszer kapacitását, akkor is csak egy néhány hetes gázimport-kiesést lehetne kezelni – jelentette ki Varró László, a MOL Rt. vezető közgazdásza azt követően, hogy Kóka gáztárolók építését szorgalmazta. Magyarországon a téli gázfogyasztás nagyjából a nyári tízszerese, hiszen a legtöbb háztartás gázzal fűt. Varró szerint ez azt jelenti, hogy a magyarországi tározókba április végén kezdik „betárazni” a gázt és október végén, vagyis az őszi fűtési szezon kezdetével a fogyasztás elkezdi meghaladni az importot és a hazai termelést. Varró László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a jelenlegi tározók úgy vannak méretezve, hogy a fűtési szezon végére kiürülnek. A MOL Rt. vezető közgazdásza szerint a jelenlegi rendszer nem számol az import esetleges hosszabb távú, például több hónapos kiesésével. Ezt a problémát egy stratégiai tározó sem tudná kezelni.
Kóka János viszont a csütörtöki ülésen kifejezetten sürgette, hogy a tárolóról szóló törvény elfogadása után két hónappal kezdődjön meg a munka, és az eredeti tervekhez képest két évvel korábban, 2010-ben adják át az 1,2 tized milliárd köbméteres létesítményt.
Lázár Mózes fideszes országgyűlési képviselő szerint Kóka a gazdasági bizottság csütörtöki ülésén nem adott választ arra a kérdésre, hogy a kormány mikor és mennyivel akarja emelni a földgáz árát. Nem válaszolt ugyanis arra, hogyan értette azt a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott nyilatkozatát, miszerint „ma a hazai fogyasztók alig több mint a felét fizetik a földgáz bekerülési költségének. Ezért az év közepére várható, hogy a szociális minisztérium a rászorultságot jobban figyelembe vevő ártámogatási rendszerre tesz új javaslatot”. A képviselő szerint Kóka János ezen nyilatkozata nem jelent mást, mint hogy az idén januártól életbe lépő nyolcszázalékos gázáremelés után, amit a Fidesz határozott kérésére sem vontak vissza, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány újabb jelentős áremelést készít elő. Deák András fideszes képviselő is kétségeit fogalmazta meg a miniszter által közölt becslésre vonatkozóan, amelyekről az ellenzéki képviselő szerint nem áll rendelkezésre nyilvános tanulmány. A fideszes politikus számítása alapján a biztonsági tároló megépítése miatt 5-7 forinttal is emelkedhet a gáz fogyasztói ára.
Info Rádió, Magyar Rádió, mtv.hu
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
