Kovács Kálmán, SZDSZ-es informatikai miniszter a 2006-os választási kampány mélypontjának nevezte a Magyar Vizsla című kiadványt és a kialakult botrányt. Kovács Kálmán felhívta a Magyar Posta figyelmét: a jövőben ellenőrizzék, hogy a személyes adatok a posta rendszeréből semmiképpen ne juthassanak ki, hiszen közös érdek az EU normáinak megfelelő adatvédelem és adatbiztonság megvalósulása – olvasható az szdsz.hu-n.
„Éppen ezért kezdeményeztem, hogy az uniós normáknak megfelelően változzon a postatörvény, és ebben az adatvédelem még nagyobb, kiemelt szerepet kapjon” – mondta, hozzátéve, hogy a tavaszi ülésszak alatt a parlament megtárgyalhatja a postatörvény módosításáról szóló javaslatot.
Addig is arra kértem a Magyar Posta elnökét, hogy vegye figyelembe az uniós irányelveket – hangsúlyozta a politikus.
Mint ismert, a Magyar Vizsla faxforgalma ügyében a szocialista pénzügyminiszter, Veres János kezdeményezett vizsgálatot a Magyar Posta Rt.-nél, hogy „egyértelműen kiderüljön: honnan és milyen módon érkezett a Magyar Vizsla című kiadvány bemutató példánya a társasághoz”.
Az SZDSZ szomorú
Egyik nagy párt sem készítette még el saját választási programját – jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke, aki azt is bejelentette: pártja igen szomorú, hogy ez okból kifolyólag „mind a konzervatív, mind a szocialista oldal elutasította” az SZDSZ programvitáról szóló kezdeményezését – olvasható az szdsz.hu-n.
Horn szerint nem a Magyar Vizsláról kellene szólnia a kampánynak. A kiadványt az ügyvivő kétségbevonhatatlanul
„Fidesz-termék”-nek nevezte, s azt javasolta, vegyék le a lapot propagáló plakátokat vagy üssenek rájuk Fidesz pecsétet.
A kampányfőnök szerint ez az ügy is bizonyítja, hogy nagy szükség lenne a választási etikai kódexre.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
