Örülünk, hogy pártjaink a Fidesz, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hosszú évek óta azon dolgozik, hogy létrejöjjön egy olyan együttműködés, amely garantálja nem a pártok számára – ez kevésbé fontos –, hanem garantálja Magyarország polgári érzelmű állampolgárai számára, hogy lesz méltó parlamenti, közéleti, önkormányzati és városi képviseletük. A kereszténydemokráciának egész Európában az az álláspontja, hogy az együttműködés az magasabb rendű, mint a puszta verseny.
A 2002. után erőre kapott vadkapitalista gondolkodásmódot meg kell fékezni, hiszen a mai magyar gazdaság működéséből hiányoznak a szükséges erkölcsi alapok – fogalmazott Orbán Viktor mielőtt aláírta pártja és a Kereszténydemokrata Néppárt közötti választási együttműködést. A Fidesz-elnöke azt hangsúlyozta, a két párt együttműködése a német kereszténydemokrata pártokéhoz hasonló.
A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség azt várja ettől a megállapodástól, hogy a Kereszténydemokrata Néppárttal közösen képesek leszünk 2006-ot a változás évévé tenni, új korszakot tudunk nyitni a választások után – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: abban bíznak, hogy Magyarország visszanyeri az önbizalmát, s hogy egy mindenkinek biztonságot nyújtó hazát tudnak teremteni, ahol mindenkinek lesz otthona, mindenkinek lehet munkája, és mindenki számára fontos lehet a család értéke. Egy ilyen félelem nélküli és biztonságos Magyarország érdekében kötjük meg a megállapodást – mondta a Fidesz elnöke.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a megállapodás kapcsán elmondta: az együttműködés az országgyűlési és az önkormányzati választásokra is vonatkozik. A KDNP 24 egyéni jelöltet állíthatott, ebből 22 ma megnevezésre került. A megállapodás tartalmaz Gödöllő és Pásztó tekintetében egy olyan kitételt, amely felhatalmazást ad Semjén Zsoltnak Gémesi Györgyel és Sisák Imre országgyűlési képviselőkkel való tárgyalások megkezdésére.
(radio.hu)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
