Paul Lendvai: Ugyanúgy elítélem, ha a kommunizmust próbálják rehabilitálni, mint amikor a nácizmust

Paul Lendvai: 1953-ban csuktak le, tíz hónapig ültem, internáltak, s utána három évig voltam állás nélkül. Fordításból éltem, álnéven. ’56 októberében kaptam először állást az Esti Budapestnél. Kimentem Varsóba, mialatt itthon kezdték letartóztatni az írókat. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet visszajönni. Kint még megszerveztem egy lengyel tiltakozást a magyarországi megtorlások, az írók letartóztatása ellen. Egy kölcsön kofferral emigráltam, s kezdettől németül és angolul próbáltam publikálni. 1960-ban lettem a Financial Times bécsi tudósítója, 22 éven át, majd osztrák lapoknak és a rádiónak dolgoztam. Semmilyen pártnak nem voltam és vagyok tagja. Most kaptam meg egyébként a Történeti Hivataltól újabb vastag dossziékat rólam szóló spiclijelentésekkel. Annak idején azért emeltem szót az osztrák állammal szembeni EU-szankciók ellen, amit 2000 februárjában, a Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt koalíciójának beiktatásakor foganatosítottak, mert sosem felejtettem el, ahogy Ausztria ’56-ban a magyar menekültekkel viselkedett. Sokfelé léptem föl e célból, még Jeruzsálemben is szóltam róla egy előadásomon. Az osztrák tévében pedig azt nyilatkoztam, bezzeg most föllép az unió Ausztria kormánya ellen, de hallgatott, amikor Franciaországban a kommunisták kerültek hatalomra. Ugyanúgy elítélem, ha a kommunizmust próbálják rehabilitálni, mint amikor a nácizmust.

(Magyar Nemzet, 2006. január 2.)