Csaknem 100 települést fenyeget a belvíz az ország keleti, délkeleti megyéiben. Az elmúlt 24 órában több, mint 700-szor risztották a tűzoltókat. A legtöbb helyen elöntött pincékből, garázsokból kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Néhány településen már homokzsákokkal is védekeznek a belvíz ellen.
Sok helyen bokáig érő vízben próbálják menteni értékeiket az emberek. Eddig senkit sem kellett kiköltöztetni otthonából.
Több tízezer hektár szántót is víz borít, mert a fagyott talaj nem tudja átereszteni a hólét és az esőt. 66 folyószakaszon pedig elrendelték az első fokú árvízvédelmi készültséget. Ha tovább esik az eső, akkor 1-2 napon belül több helyen másodfokú készültséget kell elrendelni.
A vízügyi hatóság térképe szerint a Tisza és a Körösök, valamint Szabolcs megye északi része a legveszélyeztetettebb.
A Duna vízgyűjtő területén az idén kétszer annyi hó esett, mint szokott, tehát áradástól is tartani kell – adta hírül a hirado.hu.

77 éves lenne Cserháti Zsuzsa – fia elárulta, miért nem jár a sírhoz