A szocialisták új Budapestet ígérnek 800 milliárd forintból

A kormány a következő hat évben 800 milliárd forintot áldozna a fővárosra – közölte Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, ismertetve a párt Budapest-programját. A fejlesztési csomagban szerepel az M0-s befejezése, a két új Duna-híd, a nagy pályaudvarok megújítása, az 5-ös metró és a Moszkva tér felújítása.

MNO
2006. 02. 17. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

817 milliárd forintos fejlesztés megvalósítását ígérik Új Budapest programjuk keretében a szocialisták a 2007–2013-as időszakban – közölte Molnár Gyula. Tájékoztatása szerint a beruházások forrása uniós támogatásokon keresztül érkezne.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a program „a vidék vagy Budapest„ szembeállítás helyett a „vidék és Budapest”- et vallja. A szocialisták arra készülnek, hogy megfogalmazzák a „Budapest minimumot„, amelynek a lényege, hogy lehessen a fővárosban közlekedni, Budapest biztonságos, tiszta és élhető, azaz rendezett legyen.

Molnár Gyula a fejlesztési program konkrét elemei közé sorolta egy közútfejlesztési csomag elkészítését, amelynek keretében megépülne az aquincumi, az újpesti Duna-híd, az M0 északi hídja és az M0 déli hídja kibővülne. Fejlesztenék a Budapest környéki elővárosi vasutat, megépülne a Ferihegyi repülőtéri gyorsvasút, megkezdődik az észak-dél irányú regionális gyorsvasút kiépítése, az 5-ös metró tervezése, az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítása.

Molnár Gyula a program városrehabilitációs részét ismertetve azt ígérte, hogy megvalósítják egyebek mellett a műemlék gyógyfürdők rekonstrukcióját, egy új, ötezer fős kongresszusi központ megépítését, nemzetközi hajókikötő létesítését, a Vár és a közraktár rekonstrukciójának megkezdését.

A szocialista politikus jelezte: a vállalások jelentős részét 2013-ig elvégzik.

(Forrás: Gazdasági Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.