Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) naponta méri, hogy milyen arányban szólalnak meg a különféle pártok politikusai az országos és helyi rádiók és televíziók közélettel műsoraiban.
A médiahatóság által február 25-én frissített adatokból kiderül, hogy az m1 déli Híradójában közel kétharmados arányban szocialista politikusok szólaltak meg, ráadásul a megszólalók 11,1 százaléka is a kormányoldalhoz volt köthető. A Sláger Rádióban közel ötvenszázalékos a kormány jelenléte. A TV2 esti Tények című hírműsorában ugyanakkor 17 százalékban szerepeltek a szocialista politikusok, a fideszeseknek 78 százalék jutott. A Fidesz ezután a második leggyakrabban a Hír TV kilencórás Híradójában szerepelt. Itt egyébként közel azonos volt az MSZP-s és a fideszes beszédidő.
A közszolgálati tévében, az Este című műsorban 61 százalékos a szocialista, 16 százalékos az SZDSZ-es, míg 19,1 százalékos a fideszes és megszólalók aránya. A Nap-keltében az MSZP 42,1, a Fidesz 28,2, az SZDSZ 12 százalékban szólalhatott meg. Az összesítés szerint a napi televíziós hírműsorokban 42,6 százaléknyit szerepeltek a szocialista, 36,1-et a fideszes, 7,4-et az SZDSZ-es politikusok.
A Kossuth rádióban a Krónikát követő Háttérben kiegyenlített a két nagy párt szereplése, azonban az SZDSZ egyáltalán nem szerepelt. A Vasárnapi Újságban csak a fideszesek szerepelnek, a Tizenhat órában ugyanakkor 93 százalékos a kormánypárti túlsúly.
(Forrás: Népszabadság)

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja