A kiabálás nem szabadság, hanem felelőtlenség, és félelem attól, hogy lehet, másnak van igaza, és nem nekem – fogalmazott a politikus az mti szerint. Hozzátette: a hazafihoz méltó magatartás, becsülni a másikat, és meglátni benne a jót.
A szocialisták különösen bátor emberek
Gyurcsány Ferenc előtt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 8. számú választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Vadai Ágnes azt fejtegette: különös bátorság kell ezen a vidéken szocialistának lenni. Mint rövid beszédében elmondta, Karcagon az elmúlt négy évben végig figyelték a ténykedését, számon tartották, kivel beszélt, megörökítették videón, hova látogatott el. Igyekeztek félelemben tartani, de ez nem sikerült nekik – tette hozzá a Varga Mihály volt fideszes pénzügyminiszter ellenében induló szocialista politikus.
Altus Feri és a rendőrosztag
A fórum végén a művelődési központnál Gyurcsány Ferencet ötven-hatvan főből álló csoport várta, amelyet rendőri osztag vett körül. A távozó miniszterelnököt a várakozók egy része tapssal, éljenzéssel búcsúztatta, míg mások azt kiáltották neki – utalva a miniszterelnök cégére –, hogy „Altus Feri! Altus Feri!”.
Korábban Budaőrsön, Érden és Zsámbékon kisebb incidensek történtek a kormányfő kampánygyűlésein. Az egyik helyen széttépett MSZP-s szórólappal dobálták meg a miniszterelnököt.
Budaőrsön Gyurcsány Ferenc elé állt egy elkeseredett 68 éves asszony, aki a nyugdíjasok nehéz élete miatt emelt szót. Az 1993 óta nyugdíjas idős asszonyt azzal nyugtatta Gyurcsány Ferenc, hogy az igazságtalanságokat kiküszöbölik. A zokogó idős nõt – a kezdeti zavar után – Gyurcsány mellett Keller László – a helyi jelölt – is vigasztalni próbálta.
A Suzuki már nem Gyurcsány autója
A miniszterelnök kampánykörútján ma még Kisújszálláson és Békéscsabán is bemutatja az MSZP Új Magyarország programját. Nem megy el vizsont a Magyar Suzuki Rt-hez, hiába hívták. Az autócégnél hagyomány, hogy az új modellek bemutatási ceremóniára egy magas rangú állami tisztviselőt választanak díszvendégül. Gyurcsánynak az X4-típus első példányát kellett volna levezetnie a futószalagról.
A Magyar Suzuki Rt. sajtóosztályának munkatársa a Stop! kérdésére megerősítette a kormányfő távolmaradását, ám annak okairól nem tudott felvilágosítást adni. Tájékoztatása szerint Gyurcsány helyett Kóka János gazdasági miniszter tesz eleget a meghívásnak.
Az internetes honlap „megbízható forrásból származó információja” szerint Gyurcsány viselkedése a Suzukinál kialakult munkaügyi helyzet ellen való tiltakozás. A Suzuki dolgozói által alapított Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének vezetői ugyanis többször szót emeltek kilátástalan helyzetük miatt.
László Boglár, a miniszterelnök szóvivője tömören nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc valóban a cégnél uralkodó állapotok miatt bojkottálja a rendezvényt. László ennél részletesebben nem kívánt az ügyről beszélni. A lap informátora szerint Gyurcsány nem szerette volna magát kompromittálni a kampány idejében a Suzukival.
(szavazolap.hu, stop.hu)

Élvezze ki a hétvégét, a jövő héten már kánikula lesz!