Az MSZP most 400 ezernél is több munkahelyet ígér

Négyszázezernél is több munkahely jöhet létre az Európai Unió következő költségvetéséből megvalósuló fejlesztések révén – jelentette ki Csizmár Gábor munkaügyi miniszter és Simon Gábor, az MSZP Országos Választmányának elnöke mai tájékoztatóján.

MNO
2006. 02. 23. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista politikusok kifejtették, az Új Magyarország programja munkahelyteremtő, amely a modern ipartól, az üzleti szolgáltatástól és az idegenforgalomtól várja a fellendülést.

Simon Gábor szerint az építőipar legalább 300 ezer, az üzleti szolgáltatás 15 ezer, a turisztika pedig 60 ezer új munkahelyet teremt majd, míg a közmunkaprogramban évente 50 ezren vesznek részt, így több mint 400 ezer új munkahely jöhet létre.

A foglalkoztatottak létszáma 200 ezerrel nőhet, mert megszűnő munkahelyekkel is számolni kell – hangzott el a tájékoztatón.

A luxusbaloldal négy évvel ezelőtt is 400 ezer új munkahelyet ígért, ehhez képest most 400 ezer munkanélküli van Magyarországon, és további 300 ezer embernek hol van, hol nincs munkája – reagált Bernáth Ildikó, a Fidesz munkahely-teremtési programszóvivője. A politikus közleményében leszögezi: a hatalom a Kis Medgyessy-Programot hirdette meg, benne újra 400 ezer új munkahely ígéretével, ám az emberek arra kíváncsiak, milyen azonnali lépéseket tervez a kormány azok után, hogy a legfrissebb statisztikai adatok szerint két hónap alatt 36 ezer fővel emelkedett a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma, így mára összességében elérte a 436476 főt.

(Forrás: Magyar Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.