Újabb 11 embert kellett kitelepíteni hétfő óta a belvízveszély miatt. Újhartyánban egy embert, Törökszentmiklóson pedig egy 10 tagú családot – közölte a katasztrófavédelem szóvivője. Dobson Tibor elmondta: így már összesen 118 embernek kellett elhagynia házát.
A Pest megyei Újhartyánban egy asszonynak, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Törökszentmiklóson pedig egy lakóházból két felnőttnek és nyolc gyermeknek kellett kiköltöznie.
Országszerte 123 települést veszélyeztet a belvíz: a készültség egy helyen harmadfokú, 55 községnél másodfokú, 67 esetben elsőfokú. Továbbra is Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legsúlyosabb a belvízi helyzet. Az elöntött területek nagysága 3 ezer hektárral nőtt hétfő óta, most 191 ezer hektár van víz alatt az országban. Dobson Tibor közölte: a tendencia stagnálónak vagy lassan romlónak tekinthető.
Az elmúlt napon 144 szivattyútelep és három szállítható szivattyú üzemelt. Összesen 18 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. A védekezésben 839 fő vett részt, a munkálatokhoz 243 darab gépkocsit és 48 darab munkagépet vettek igénybe. A tűzoltóságok összesen 84 alkalommal nyújtottak segítséget az önkormányzatoknak a tegnapi nap folyamán.
Jégtorlódás a Szamoson
A Szamos folyón továbbra is torlódott állójég van 0,8-1,5 méter vastagságban, a torlódást a víz megkerülte és elöntötte a hullámteret, Tunyogmatolcs közelében elérte a töltéslábat. Ma hat órakor a vízállás Csengernél 111 centiméter, Tunyogmatolcsnál 453 cm, apadó jellegű. Beavatkozást egyelőre nem igényelt, de a Feti-Kövizig fokozottan figyeli jéghelyzet alakulását.
A Balaton vízszintje jelenleg 114 centiméter. Tegnap déltől ismét megnyitották a Sió zsilipet, a vízeresztés mértéke 20 köbméter másodpercenként. A Velencei-tó vízszintje 168 centiméter. Itt is megnyitották a zsilipeket, továbbra is másodpercenként három köbméter vizet engednek le a tóból.
Árvízvédelmi helyzet: lassan apad a Kraszna
Az apadás következtében meg lehetett szüntetni a készültséget a Zagyva teljes szakaszán. Jelenleg I. fokú készültség van a Szamoson, a Berettyón, a Sebes-, a Kettős- és a Hármas-Körösön. II. fokú a készültség a Hortobágy-Berettyón.
Lassan apad a Kraszna, továbbra is másodfokú a készültség a gátakon. A hóolvadás és a csapadék hatására kialakult árhullám a Krasznán az elmúlt 24 órában Ágerdőmajornál 16, míg Kocsordnál 12 centiméterrel mérséklődött, a víz magassága délelőtt még 571 centiméteres volt.
Jelenleg összesen 549 kilométeren van készültség, ebből 402 kilométer hosszon van I. fokú és 147 kilométeren II. fokú árvízvédelmi készültség.
(Magyar Rádió, teletext.hu, HavariaPress, mno)

Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén