A HavariaPress úgy tudja, hogy szombat reggel az anya, egy 50 éves helybéli nő jelentette be, hogy a kiskunhalasi Kisfaludy utcában holtan találta válófélben lévő 53 éves férjét és a vele egy családi házban élő 25 éves közös fiukat. A rendőrségi szemle azt valószínűsíti, hogy apa és fia összevesztek a bejelentést megelőző késő délutáni órákban, amely végül súlyos tettlegességig, majd a két férfi tragikus halálához vezetett.
A veszekedést a szomszédok megerősítették, elmondásuk szerint hallották a hangos kiabálást. Az egyre hevesebb szóváltást valószínűleg rögtön tettlegesség követte, mert a helyszíni képek alapján az apa egy vascsővel és egy késsel bántalmazta fiát, aki a sérülésekbe belehalt. Ezután az 53 éves férfi kombinált öngyilkosságot követett el. Felakasztotta, illetve egy patronos taglóval egyidejűleg fejbe is lőtte magát. Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya rendelt el nyomozást emberölés elkövetésének gyanúja miatt.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán