Egyelőre csak az egyeztetés folytatásáról állapodott meg az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ a kampányszabályokról tartott találkozón kedden Budapesten.
Nyitrai Zsolt az egyeztetés után a sajtó képviselői előtt ismertette a Fidesz álláspontját. Mint fogalmazott, a Fidesz határozott célja, hogy a kampány ne avatkozzon be az emberek magánéletébe, és hogy a kampány semmiképpen se váljon háborúvá – írja a Fidesz honlapja.
„Az elmúlt napok történései aggodalomra adnak okot” – figyelmeztetett Nyitrai, kiemelve: egy önkéntes idős aktivista kezét eltörték, egy másik aktivistát pedig gázpisztollyal támadtak meg. Emlékeztetett arra is, hogy Püspökladányban Pokorni Zoltán lakossági fórumára álarcosok törtek be.
A fideszes politikus kiemelte: a mai csak egy állomás volt, amit még további egyeztetések is követni fognak. Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy a pártok közös nevezőkre tudnak jutni a kérdésben. Végül közölte: azt szeretnék mindenképpen elérni, hogy a kormányzó pártok ne közpénzekből folytassák le kampányukat.

Sára Botond: Reméljük, valaki dolgozik a Városházán, amíg a főpolgármester a Pride-ot szervezi