Gyurcsány: Jaj lenne Magyarországnak, nem kétséges!

Míg az MSZP az ország fejlesztését tartja szem előtt, a Fidesz olyan szociális ígéreteket tesz, melyek megvalósíthatatlanok – fejtette ki szokásos heti rádióinterjújában a miniszterelnök. „Ha megpróbálnák megvalósítani, akkor jaj lenne Magyarországnak, nem kétséges!” – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint „azért van egy program a következő négy évre, hogy vezesse a cselekedeteinket. Aztán közben változtatunk rajta” – mondta.

Ottlik Judit
2006. 02. 28. 8:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg a Magyar Szocialista Párt az ország fejlesztését tartja szem előtt, a Fidesz az, amely újabb és újabb szociális javaslatokkal áll elő minden héten – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádiónak adott szokásos heti rádióinterjújában. A miniszterelnök hangsúlyozta, ezeket azért hagyja válasz nélkül, mert meglátása szerint nem ez a következő évek Magyarországának a fő programja. „A Fidesz szociális ígéreteket tesz, szerintem megvalósíthatatlan. Ha megpróbálná megvalósítani, akkor jaj lenne Magyarországnak, nem kétséges!” – közölte Gyurcsány, aki szerint szociális kérdésekben a Magyar Szocialista Párt, illetve a koalíció tavaly ősszel a parlamentben mindent elmondott.

A miniszterelnök szerint ma a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy éppen a kihívó fél, a Fidesz nem állt elő még a programjával. Gyurcsány Ferenc kifejtette, egy fejlesztésközpontú államban hisz, és abban, hogy „Magyarország felemelkedését egy olyan kormányzás tudja biztosítani, amely végre meg meri mondani, hogy gyógyszergyártásban, biotechnológiában, autóipari beszállításban, idegenforgalomban, logisztikai központok építésében van a jövője. Ehhez illesztjük hozzá az oktatás, az úthálózat, a vasút fejlesztését – fogalmazott. A Fidesz járulékcsökkentési javaslatára utalva hozzátette: a fejlesztés teremt munkahelyet, nem pedig a járulékcsökkentés.

Arra felvetésre, hogy bárki kerüljön az áprilisi választások után kormányra, kénytelen lesz komoly megszorítási intézkedéseket bevezetni, a költségvetési adatokra utalva Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, nem látja okát annak, hogy előrevetítsünk olyan árnyakat, amelyek egyébként a számokkal összevetve nem tűnnek megalapozottaknak. A miniszterelnök kifejtette, nem ígérgetett, hanem végig azt a munkát vezette, hogy február közepén elő tudjon állni egy új Magyarország víziójával és programjával. „Kész van a terv, meg kell valósítani. Én erre tenném fel az ország életét, mert ideje végre az országról beszélni, hogy hogyan lesz ebből egy erős Magyarország, egy büszke köztársaság” – fogalmazott Gyurcsány.

A miniszterelnök szerint „azért van egy program a következő négy évre, hogy vezesse a cselekedeteinket. Aztán közben változtatunk rajta, de a lényegnek annak kell lenni” – mondta.

(Magyar Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.