Hiába várt Deutsch-Für a szocialistákra

Nem ment el senki az MSZP részéről a Fidesz által kezdeményezett technikai megbeszélésre, amelyen az Orbán–Gyurcsány-vita lebonyolításának részleteit vitatták volna meg. Az MSZP szerint ez még nem aktuális, a Fidesz viszont úgy látja, a kormány megfutamodott. Az ellenzéki párt korábban végül engedett a szocialistáknak, s belement, hogy április 5-én legyen a „nagy vita”.

Néző László
2006. 02. 27. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz múlt héten kezdeményezte, hogy 8 héten keresztül különböző témákban ütköztessék a két nagy párt elképzeléseit a média nyilvánossága előtt, majd ennek lezárásaként a két forduló között találkozzon egymással Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.
A szocialista párt – pontosabban Batiz András kormányszóvivő – azonban közölte: a miniszterelnök-jelöltek vitáját mindenképpen az első forduló előtt, méghozzá a kampánycsend beállta előtt néhány nappal kívánják megrendezni, ezért nem fogadták el a Fidesz javaslatát. Gyurcsány például azt írta blogjában: „A vita nem lehet a kampánycsend előtti utolsó napon. Ebben szeretnék világosan beszélni. Azért nem lehet, mert megingott a bizalmam Orbán szavahihetőségében… A nyári vitánkban Orbán Viktor… tudatosan vezette félre a közvéleményt. Azok után tehát, hogy a vitázók egyike egyszer már tudatosan becsapta a közvéleményt, nem lehet megengedni, hogy a miniszterelnök-jelöltek vitája után ne legyen kontrollja a kimondott szavaknak, ne lehessen ellenőrizni, ki mondott igazat, és ki nem… A vitának a vége csak egy dolog lehet: szakértők, elemzők és a közvélemény ellenőrzi valamennyi kijelentésünket, igazat mondtunk-e, vagy sem.”

(Lefordítva a kormányfő szavait: az MSZP nem szeretné a választókra bízni annak eldöntését, hogy ki a vita nyertese, inkább azt akarja, hogy a baloldali többségű média, az ott megszólaló „elemzők” mondják meg, ki volt a jobb.)

A Fidesz hiába engedett?

Az MSZP ellenállását látva, a Fidesz végül belement, hogy április 5-én, a választás első fordulója előtt néhány nappal rendezzék meg az Orbán–Gyurcsány-vitát. Igaz, előbb még az április 7-i időponttal is próbálkozott az ellenzéki párt. Miután a Fidesz elfogadta az MSZP „ultimátumszerű” időpontjavaslatát, ismét csak az ellenzéki pártot vádolta a baloldal, mondván, pár napon belül már a harmadik időponttal jön elő.

Deutsch-Für Tamás az április 5-i miniszterelnök-jelölti vita technikai részleteinek megtárgyalása érdekében 2006. február 27-én, hétfőn délelőtt tíz órára meghívta magához parlamenti dolgozószobájába a miniszterelnök megbízottját, azonban az egyeztetésre senki nem ment el. Az MSZP válaszlevelében azt írták, hogy egyelőre nem látják értelmét a technikai egyeztetésnek, elsősorban azért, mert szerintük a vitának a programokról kell szólnia, s a Fidesznek még nincs ilyen – ellentétben a szocialistákkal, akik vasárnap már be is mutatták azt. Petrák Béla, az MSZP elnökének kabinetfőnöke a válaszlevélben azt is kifogásolta, hogy „közjogilag nehezen magyarázható módon” Deutsch-Für az országgyűlési alelnöki dolgozószobájába hívta meg Gyurcsány emberét.

Nem a Fideszt, a választókat kosarazták ki

Deutsch-Für Tamás a Gyurcsány-kormány „megfutamodásának” tartja, hogy senki nem ment el hétfő délelőtt az általa kezdeményezett egyeztetésre. A Fidesz országgyűlési képviselője, az ellenzéki párt kommunikációért felelős politikusa arról számolt be, hogy „10 óra előtt 13 perccel” levelet kapott Hiller István szocialista pártelnök kabinetfőnökétől, amelyben elutasítják a kezdeményezést.

Deutsch-Für Tamás szerint arról van szó, hogy a kormány, az MSZP nem tudja megvédeni az elmúlt négy évet, a több mint 400 ezerre növekvő munkanélküliséget, a több mint 70 százalékos gázáremelést, a családi adókedvezmény leépítését, valamint az otthonteremtés átalakítását, amely következtében 70 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik államilag támogatott lakáshitelt vettek fel.

A politikus úgy értékelte, hogy az MSZP távolmaradása minősíti a kormány demokráciafelfogását is, mivel javaslatuk tisztességes, európai volt, és nincs olyan hivatalban lévő európai uniós kormány, amely nemet mondott volna, ha ilyen felkérést kap a vezető ellenzéki párttól.
Deutsch-Für Tamás úgy vélte: ez szemben áll a Gyurcsány Ferenc és miniszterei által eddig mondottakkal, miszerint készen állnak a nyilvános vitára.
A képviselő értékelése szerint a javaslat elutasításával nem a Fideszt, hanem „a választópolgárok tisztánlátását kosarazzák ki”..

Az SZDSZ háromoldalú programvitát kezdeményez

Az adó, az egészségügy és az oktatás kérdésében háromoldalú programvitát kezdeményez az SZDSZ a szocialistákkal, valamint a konzervatívokkal annak érdekében, hogy a választópolgárok tiszta képet kapjanak a lehetséges alternatívákról – tudatta közleményében Kuncze Gábor. A liberális pártelnök hozzátette: pártja kész bármilyen egyeztetésre a viták kapcsán.

(Forrás: MNO, amoba.hu, nol.hu, hirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.