A helyi Pro Sport című lap internetes kiadása szerint a fogadó klub végül kétszeresen is rosszul járt, a hátvéd ugyanis nem sokkal az átigazolás után úgy döntött, hogy inkább befejezi pályafutását, és Spanyolországban egy építkezésen dolgozva keresi a boldogulását. „Nagyon mérgesek vagyunk, hiszen szegényebbek lettünk egy jó futballistával, de ami még ennél is fájóbb, a csapat egy heti élelmét is elvesztettük„ – közölte a csapat egyik képviselője.
(Forrás: klubradio.hu)

Kormány-Voks 2025 versus Tisza-párti szavazás: az eredmény egyértelmű