Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint keresztény értékeket sért az E-Klub néhány nappal ezelőtti „Papok-Kurvák Party” című bulija. Az ifjúsági szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy vallási szimbólumokból gúnyt űzzenek, nevetségessé tegyék, megszégyenítsék. Legyen szó akár papi öltözetről, akár Mohamed karikatúráról – fogalmaz közleményében az IKSZ. A fiatal kereszténydemokraták szerint ez az esemény már a jó ízlés határait is túllépte, mert a papi nőtlenség és a vallásos élet képviselőinek nevetségessé tételét célozza, mely súlyosan sérti a keresztényeket személyes hitükben.
A papi hivatás nem egy állás, nem egy munkahely, hanem minden vallásban Isten földi képviseletét ellátó szolgálat. Papok minden vallásban vannak, ezért a keresztények mellett szinte minden más vallást is megsértenek az E-Klub szervezői – hívta fel a figyelmet az IKSZ, mely szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet ki erre az esetre. A szervezet emlékeztetett arra is, hogy az E-Klub korábbi képes plakátjának ügyében – amelyen „Lesbi show” nevű rendezvényét hirdette – a Budapest V. kerületi szabálysértési hatóság közerkölcs megsértése miatt jogerős figyelmeztetésben részesítette a klub munkatársát.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ezért kéri az E-Klub vezetését, adjon elégtételt és jelentse be, többé nem szervez „Papok – Kurvák Party”-t, valamint más, a hívőket sértő bulit sem. Emellett követelik, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot. A szervezet jelezte azt is, hogy a nagyböjt során fokozott figyelemmel fogja kísérni a klubok nyilvános hirdetéseit.
A helyszínen nem volt semmiféle tiltakozás, a kereszténydemokraták csak hírverést akartak maguknak – mondta az Indexnek a diszkó neve elhallgatását kérő vezetője. A parti szervezője állítja: eszükben sem volt a vallásellenesség: a papok-kurvák koncepciót a Bridget Jones naplója című megabestsellerből vették.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek