Jogvédők tüntetése (is) várja Putyint Magyarországon

Az Amnesty International nyílt levélben kéri Gyurcsány Ferencet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásakor járjon közben az oroszországi jogvédők ügyében. A magyarországi civil szervezetek két tüntetéssel akarják nyomatékosítani a levelükben foglaltakat.

MNO
2006. 02. 27. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Amnesty International (AI), a Magyar Helsinki Bizotság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Közpolitikai Kht. kedden, Putyin magyarországi látogatásának első napján a Sándor palotánál és a Parlament előtt is tüntetnek – mondta az Indexnek Fodor Márk, az Amnesty International magyarországi vezetője. Céljuk, hogy Gyurcsány Ferenc mellett Sólyom László köztársasági elnökre is nyomást gyakoroljanak – tette hozzá.

A nemzetközi közvélemény megítélése szerint az utóbbi időben jogsértések, méltatlan gyanúsítások áldozatává váltak Oroszországban a jogvédők – hangsúlyozza a civil szervezet.

Fodor Márk elnök az InfoRádióban arról számolt be, hogy január végén az orosz televízió nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy több, a jogvédő szervezetekkel hosszabb ideje kapcsolatban álló diplomata kémtevékenységet folytat Oroszországban. A jogvédők elleni fellépéssel a hatóságok az emberi jogok védelmének alapjait támadják meg – vélekedett az AI magyarországi vezetője.

Fodor Márk emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben az orosz törvényhozás alsóháza olyan törvényt fogadott el, amely szoros állami ellenőrzés alá helyezi a civil szervezeteket. A jogszabály április 10-lép én hatályba.

(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió, Index.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.