A madárinfluenza terjedésének megakadályozásáért fokozottan ellenőrzik a szlovák határőrizeti szervek a miskolci határőr-igazgatósághoz tartozó átkelőhelyeken a Szlovákiába tartó élő állatot, valamint húskészítményeket szállító gépjárműveket – tájékoztatott az igazgatóság szóvivője csütörtökön. Az élő és vágott szárnyasok állategészségügyi engedélyeit, a szállítmányok kiinduló pontját, végcélját és a szállítási előírások betartását ellenőrzik fokozottan szerda késő este óta – közölte Juhász Frigyes.
Mint mondta, az ellenőrzés a határforgalomban várakozást nem okoz, a járműforgalom valamennyi átkelőhelyen zavartalan. A Szlovákiából Magyarországra érkező húskészítmény-szállítmányok ellenőrzésére a miskolci igazgatóság egyelőre nem kapott utasítást – tette hozzá a szóvivő.
Kovács Iván, a Határőrség szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy a szlovák határőrök csak a sátoraljaújhelyi átkelőnél ellenőrzik a hússzállítmányokat.
Közben Simon Zsolt szlovák mezőgazdasági miniszter bejelentette: Szlovákiában beigazolódott a H5N1-es vírus jelenléte. Hozzátette, hogy a végérvényes igazolást az Európai Unió erre szakosított nagy-britanniai laboratóriumától várják. Az InfoRádió pozsonyi tudósítója beszámolt arról, hogy az egyik vadmadarat hétfőn Pozsonynál, a másikat, egy vándorsólymot Bős közelében találták.
Újabb fertőzés Franciaországban
Újabb madárinfluenza-fertőzést jelentett be a francia mezőgazdasági minisztérium. Az ország keleti részén fekvő Ain megyében egy elhullott vadkacsa tetemében a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 alvírusát mutatták ki.
Egy nappal korábban egy másik vadkacsánál ugyanebben a körzetben ugyancsak a H5N1 alvírust észlelték. A minisztérium az érintett megyében szigorú biztonsági óvintézkedéseket léptetett életbe.
Madárinfluenza gyanú háziszárnyasoknál Németországban
Az első jelek szerint Rügen szigetén a madárinfluenza vírus kimutatható egy egész háziszárnyas-állományban. A gyorstesztek alapján egy kacsánál már vélhetően ezt a vírust kimutatták – közölte a mecklenburg-előpomerániai kormány mezőgazdasági minisztere, Till Backhaus.
A fertőzött állat Putbus közeléből egy kisebb, 106 kacsát és tyúkot számláló állományból származik. Az érintett gazdaság a rügeni védekezési övezetbe tartozott óvintézkedésként, ezért vizsgálták meg az állományt.
Az egyik kacsa esetében az illetékes tartományi labor madárinfluenza vírust mutatott ki, bár eddig nem erősítették meg, hogy a diagnózisban szereplő vírus a rendkívül veszélyes H5N1-es változat. Ennek ellenére elővigyázatosságból a teljes állatállományt elpusztították.
Négy nigériait vizsgálnak madárinfluenza miatt
Négy nigériait tartanak megfigyelés alatt madárinfluenzás fertőzés gyanújával. Mindannyian – köztük két gyermek is – érintkezésbe kerültek azzal a fertőzőt baromfival, amelynél megállapították a H5N1 vírus jelenlétét – mondta a WHO szóvivője. A tőlük levett mintákat Londonba küldik tesztelésre.
Afrika hat államában, legtöbb helyen a sűrűn lakott részeken ütötte fel a fejét a H5N1 vírus a baromfiak között, de emberi megbetegedéseket még nem észleltek. Szakértők azonban félnek, mert Afrikában baromfik milliói élnek együtt az emberekkel, így a kór nagyon gyorsan terjedhet, és nem tudják időben felfedezni, mert hiányzik az orvosi szolgálat, a laborok és az állatorvosi szolgálat.
(Objektív Hírügynökség, Teletext.hu, Klubrádió, Gazdasági Rádió, spiegel.de)

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó