Hiller István szerint bűncselekmény alapos gyanúját veti fel az, hogy Orbán Viktor nem magyar állampolgárokat levélben a magyarországi választásokon való részvételre szólított fel. A szocialista pártelnök idézett a Fidesz elnökének leveléből, amelyben a felvidéki magyarokat arra biztatta, hogy adja le szavazatát a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre, és biztassa erre a környezetében élő honfitársainkat is.
A Büntető törvénykönyv szerint, aki a választásokon jogosultság nélkül szavaz, az bűncselekményt követ el – mondta Hiller István. Mint fogalmazott, olyanok is kaptak levelet, akik még soha nem vettek részt Fidesz-rendezvényen. A szocialista politikus azt kérdezte, küldtek-e ilyen levelet, és honnan szerezték meg a címeket.
Hiller István mai nyilatkozata arcul csapása az egész magyar nemzeti közösségnek, az anyaországi és a határon túli magyaroknak egyaránt – reagált közleményében Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a korábbi rendezvényeiken részt vevő határon túli magyarok közül sokan jelezték, hogy örülnének, ha részletes tájékoztatást kapnának saját maguk, illetve családtagjaik, barátaik részére arról: milyen jogszabályi feltételekkel lehet részt venni külföldről vagy külföldön a magyar választásokon. A Fidesz ennek az elvárásnak igyekezett megfelelni, ezért adott tájékoztatást levélben az érdeklődőknek – tette hozzá Szijjártó Péter. Mint fogalmazott: ez minden magyarországi párt, az egész magyar demokrácia érdeke, hiszen mindenkinek joga van tudni, hogyan vehet részt a parlamenti választásokon.
(Forrás: MTV Teletext, Info Rádió, OS)

Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit