Mint azt Kajner Péter, az Élőlánc Magyarországért helyszínen tartózkodó tagja lapunknak elmondta, szervezetük egy tagja, Tömör Balázs egy kiáltványt akart felolvasni egy állványon állva. A kiáltvány kétharmadának felolvasása után egy rendőr utánamászott, majd megbilincselve elvitték, és előállították a kerületi kapitányságon, az Élőlánc többi aktivistáját pedig nem engedik be hozzá.
A Budapest Világörökség Alapítvány, a Levegő Munkacsoport, az Élőlánc Magyarországért és a Védegylet közös kiáltványában a civil szervezetek elítélik a főváros és a kerületek városellenes építési szabályzatait és azt a gyakorlatot, amely „a történeti negyedek építészeti örökségét lebontja, és a szűk utcákban nyolcemeletes házak építését szorgalmazza”, és követelik azt is, hogy a közgyűlés és a képviselő-testületek hozzanak a belső pesti kerületek rehabilitációját szolgáló új építési szabályzatokat, „amelyek a követendő szintterületi mutatót jelentősen csökkentik, hogy a kisebb régi házak ne váljanak a spekuláció martalékává”.
Terézváros önkormányzatának közleményében az áll, hogy a Király utca 40.-et rossz műszaki állapota miatt elidegenítési tilalmi listára helyezte. 2003 márciusában Terézváros nyilvános pályázatot írt ki az ingatlanra, hogy ott idősek otthonát hozzanak létre. A pályázat nyertesével 2003 augusztusában megkötötték a szerződést, a bontási engedély iránti kérelmet 2004. július 27-én benyújtották a VII. kerületi építési hatósághoz, amely 2004. november 22-én kiadta, az engedély 2005. február 11-én vált jogerőssé.
Mint azt lapunkkal Varga Kálmán, a KÖH elnöke közölte: „hamis és megtévesztő a terézvárosi önkormányzat közleménye, amelyben a Király u. 40. alatti Hild-épület jogsértően kiadott bontási határozatát utólag próbálja meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal legalizálni”. A 2001-es kerületi szabályozási terv egyértelműen rögzíti, hogy az épület a Király u. 38. számú védett lakóház műemléki környezetébe tartozik; a KÖH akkor kikért véleményében pedig egyetlen szó sem utal arra, hogy bármiféle bontást vagy annak tervét előzetesen jóváhagyná. A KÖH szakhatósági állásfoglalásának kikérése nélkül kiadott bontási engedély a KÖH álláspontja szerint jogszabálysértő, a hivatal ezért kéri az érintett önkormányzatokat, hogy mozdítsák elő a Király u. 40. és a városrész épített örökségének megmentését.

14 éves fiú fulladt bele a mályi tóba