Ronaldo is mehet a Real Madridtól?

A brazil sajtó szerint Ronaldo a klubelnök távozásával elveszítette legnagyobb támogatóját a Real Madrid labdarúgócsapatánál, így akár távozhat is.

MNO
2006. 02. 28. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ronaldo az elnök pártfogoltja volt, a helyzete most megváltozott a klubnál” – írta az O Globo. Az Extra arról számolt be, hogy a fenomén kőkemény ütést kapott, és valószínűleg már meg vannak számlálva a napjai – hangzott el az InfoRádióban.

A brazil klasszissal kapcsolatban egyre többször hallani, hogy elhagyja a fővárosi együttest. Ronaldo az Arsenal elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt nyilatkozott úgy, hogy nem fogadták be a szurkolók, ezért nem érzi jól magát Madridban.

A kétszeres világbajnokot több csapat, a Milan és az Inter is szívesen látná. Az egyesület új elnöke Fernando Martint lett. Az ingatlanvállalkozó eddig is a vezető testület tagja volt, megbízatása 2008-ig szól.

A távozó elnök szerint nincs válság a Real Madrid futballcsapatánál, a 2000 óta meghonosított sportvezetési, gazdasági modell jó. Perez azt mondta, hogy a Mallorca elleni 2-1-es bajnoki vereség után döntött a távozásról.
(InfoRádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.