A szocialista politikus a Tények című műsor vasárnapi felmérésére hivatkozva úgy vélte, a Fidesz depressziós kampánya megbukott. Ismeretes, a megkérdezettek 61 százaléka szerint nem élünk rosszabbul, míg 39 százaléka szerint igen. Egy dolog biztos – húzta alá –: az emberek egy héten 40 órát dolgoznak, míg egy esztendő 365 napból áll.
Szabó Zoltán szerint míg 2001-ben több mint két percet kellett izzadnunk egy zsemléért, addig tavaly már alig másfél percet. A vöröshagyma esetében még előnyösebb a helyzetünk: 5 esztendővel ezelőtt több mint negyed órát kellett robotolni, bezzeg tavaly már megúsztuk 9 perc alatt az egy kilónyi vöröshagyma-mennyiséget.
Sok egyéb példát említve leszögezte: a trend tehát egyértelmű, Magyarország emelkedő szakaszban volt az elmúlt négy esztendőben – vont konklúziót a képviselő, aki ugyanakkor elismerte: lehetnek 100 ezres nagyságrendben olyan emberek, akik például hátrányos térségben élve, vagy akár családi okok miatt is rosszabbul élnek, mint 2001-ben.
A nyugdíjasok is többet tudtak vásárolni a napi megélhetéshez szükséges teremékekből és szolgáltatásokból – mondta Szabó Zoltán. Hozzátette: tavaly egy napi átlagos nyugdíjból 9 kilogramm kenyér helyett 13 kilogrammot, 9 liter tej helyett 14 litert lehet vásárolni. Gázból az átlagos napi nyugdíjból 2005-ben 48 köbmétert, míg 2001-ben csupán 37 köbmétert lehetett vásárolni.
(gondola.hu)

Hatalmas áruházi balhé: rajtakapták a tolvajt, ezért bántalmazta a bolti dolgozókat