Rosszabbul élünk, mint négy éve, és ez a luxusbaloldal kormányának hozzá nem értése, sorozatos ballépései miatt van így. Ma az ígért 400 ezer új munkahely helyett 400 ezer munkanélküli van Magyarországon, és további 300 ezer embernek nincs biztos állása. Ma 72 százalékkal több a pályakezdő munkanélküli, mint négy éve. Igen nehéz helyzetben vannak a nyugdíjasok is, akiket a hatalom nem védett meg az általa gerjesztett folyamatos és jelentős áremelésektől – írja Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője sajtóközleményében.
Hozzáteszi: Szabó Zoltán számításai szerint naponta 2200 forintból kellene megélnie egy magyar átlagnyugdíjasnak. Ebből kellene fedeznie a 67 százalékkal magasabb gáz- és a 38 százalékkal magasabb áramárat; az időseknek ebből kellene kifizetniük a kétszeresére drágult fővárosi tömegközlekedési bérleteket, a 109 százalékkal drágult szívgyógyszert. A nagymértékű áremelések közepette napi 2200 forintból megélni kénytelen átlagnyugdíjasok ráadásul az MSZP szerint jól élnek.
A Medgyessy–Gyurcsány-kormány szembefordult a nyugdíjasokkal. A napi 2200 forintos nyugdíjakat nem akarja a 14. havi nyugdíjjal emelni, ezért továbbra sem hajlandó támogatni a 14. havi nyugdíj bevezetését. Reméljük, a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a kormányoldal képviselői megváltoztatják eddigi elutasító magatartásukat, és végül igent mondanak majd a szüleinknek, nagyszüleinknek megérdemelten járó 14. havi nyugdíj bevezetésére – áll a fideszes politikus közleményében.

Ha Pride, akkor el a kezekkel az MTA-tól!