Tóth Gy. László: A napfény árnyéka

MNO
2006. 02. 28. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Gy. László: Kultúrtörténeti közhely, hogy a jelentős művek szerzőinek egy része rendkívül visszataszító alak volt: akadtak köztük pszichopaták, gyilkosok, pitiáner köztörvényes bűnözők és politikai kóklerek is. Közismert történet Roman Polanskié, aki 1977. március 10-én Jack Nicholson házába csábított egy tizenhárom éves kislányt, akit előbb leitatott, majd methaqualone tablettával elkábított. Ezt követően kiélte rajta beteges vágyait, majd megerőszakolta a kislányt. Roman Polanskira az Egyesült Államokban minimum huszonöt évi börtön várt, ám ő kihasználva, hogy – óvadék ellenében – szabadlábra helyezték, villámgyorsan Franciaországba szökött. A rendező azóta elkészítette didaktikus, hatásvadász holokausztfilmjét, az Oscar-díjjal kitüntetett A zongoristát. Polanski az Oscar-díjat nem vette át, mert az Amerikai Egyesült Államokban az ellene kiadott elfogatási parancs a mai napig érvényben van. Ezek szerint az Oscar-díj elnyerésének mások esetében sem feltétele a kifogástalan előélet.
A művek érdekében tudomásul kell vennünk, hogy az alkotó és a mű közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni. A Mephisto továbbra is egy jó film. Kár, hogy ezután önéletrajzként is értelmezhető.

(Magyar Nemzet, 2006. február 28.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.