A pilóták okozhatták a hejcei légikatasztrófát

Minden valószínűség szerint a pilóták mulasztása okozta a szlovák katonai repülőgép januári balesetét. Ez derül ki abból az előzetes jelentésből, melyet a szlovák védelmi miniszter ma terjesztett a kormány elé. A jelentés ugyanakkor leszögezi, hogy a baleset okát még nem derítették ki egyértelműen.

MNO
2006. 03. 01. 17:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák védelmi miniszter ma terjesztette a kormány elé az AN 24-es szlovák katonai repülőgép januári katasztrófájának okairól szóló előzetes jelentést. Mint ismeretes, a koszovói békemisszióból hazatáérő katonákat szállító repülőgép január 19-én este, mintegy harminc kilométerre a kassai repülőtértől nekiütközött a magyarországi Hejce község határában álló Borsó hegynek.

A fedélzeten utazó 43 ember közül csupán egy 27 éves szlovák katona élte túl a katasztrófát, 42-en életüket vesztették. A jelentés leszögezi, hogy a baleset okát még nem derítették ki egyértelműen, ám az eddigi vizsgálatok szerint a pilóták hibáztak. Az okok között szerepel, hogy nem volt megfelelően beállítva a rádió magasságmérő, a pilóta pedig a jó látási viszonyok miatt engedélyt kapott arra, hogy saját belátása szerint manőverezze a gépet.

A gépnek feltehetően alig néhány méterrel magasabban kellett volna repülnie, hogy elkerülje a lezuhanást. A becsapódás teljesen váratlanul történt, a fekete doboz semmilyen adatot nem rögzített arról, hogy a legénység észlelte volna a veszélyt és akár az utolsó pillanatban hirtelen megpróbálta volna módosítani a gép röppályáját. Szakemberek szerint a tragédia pontos okait soha sem sikerül teljes bizonyossággal felfedni és számos kérdésre mindeddig nem sikerült elfogadható választ kapni – hangzott el az Info Rádióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.