A tavaly elkezdődött és jövőre is folytatódó program során 400 kilométer utat újít fel a főváros a kormányzat anyagi támogatásával, ami az összes fővárosi kezelésű útfelület mintegy 40 százaléka – jelentette ki a főpolgármester.
Demszky Gábor az M3-as budapesti bevezető szakasza mellett tartott tájékoztatóján közölte: az idei programot a sztráda Hungária körút és a Körvasút sor közötti szakaszának felújításával kezdték meg. Az autópálya be-, illetve kivezető szakaszai április végéig újulnak meg, addig kétszer két sávon folyik majd a közlekedés.
Idén a főváros 12,8, míg a kormány 9,8 milliárd forintot költ útrekonstrukcióra.
Demszky Gábor főpolgármester tegnap kijelentette, hogy már szédül a sok ígérettől. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újabb 200 km fővárosi út felújítását ígérje meg, január óta immár negyedszer – írja Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője sajtóközleményében.
Felteszi a kérdést: számol-e a főpolgármester azzal, hogy a tavalyi 80 kilométer felújítása csaknem ellehetetlenítette a főváros közlekedését, várható tehát, hogy a most megígért felújításdömping hasonló szervezetlenség és rossz előkészítés mellett totális közlekedési káoszhoz fog vezetni. A korábbi felújítások szomorú tapasztalatai közé tartozik továbbá, hogy a frissen felújított utakon a következő tavasszal újra előbukkannak a kátyúk.
Budapestnek stabil alapokon álló, szilárd utakra van szüksége. A Fővárosi Fidesz–MKDSZ-frakció a Szövetség önkormányzati választási győzelmét követően minden évben felújítja a fővárosi utak tíz százalékát – áll a közleményben.

Több tízmilliót csalt ki ismerőseitől egy fiatal férfi