A félidőben még csak 1-0 volt az állás, ám a második játékrészben beleerősített a magyar csapat, és végül úgy nyert 6-0-ra, hogy az utolsó percben háromszor is bevette a hellének kapuját. A két válogatott csütörtökön 18 órakor Dabason is megmérkőzik egymással.
Barátságos mérkőzés:
Magyarország–Görögország 6-0 (1-0)
Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka, 1200 néző
A magyarok kapitánya, Kozma Mihály az mlsz.hu-n értékelte a találkozót: „Amióta én készítem fel a csapatot, talán most játszottuk a legjobban a letámadásos taktikát. Ezzel együtt nem volt könnyű dolgunk: a görögök két éve, az Eb-selejtezők idején is megnehezítették a dolgunkat, és most is bunkervédekezéssel próbálkoztak. A mai napon azonban a mieink jóval dinamikusabbak, agresszívabbak és eredményesebbek voltak, így a vendégkapus remeklése ellenére arattak magabiztos győzelmet.”
(origo.hu)

Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét