Magyarország akkor lehet sikeres, ha nem csak magával van elfoglalva, és rendelkezik kellő bátorsággal ahhoz, hogy kitekintsen a világba – jelentette ki a miniszterelnök Cegléden, a város főterén tartott választási gyűlésen szerdán annak kapcsán, hogy előzőleg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt a fővárosban.
A magyar nemzet fantasztikus adottságokkal rendelkezik – mondta a politikus. Felsorolta azokat a területeket, amelyeken az ország sikeres lehet az államok versenyében, ilyen szerinte többek között a gyógyszeripar, a mezőgazdaságban a bioenergia-termelés, a kertészet, a borászat, valamint a turizmus.
A kormányfő kitért Cegléd és a környező települések kitörési lehetőségeire is, a fejlődéshez központi segítségként az M4-es autópálya megépítését és a vasúti rekonstrukciót említette.
Olyan ország vezetője kívánok lenni, ahol mind a tízmillió magyarra szükség van – jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán egy monori lakossági fórumon. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy vélekedett, az ország sokat szenved attól, hogy az elmúlt nyolc évben magyar magyarral fordult szembe. Gyurcsány szerint a baloldal rendelkezik több képességgel ahhoz, hogy kimozdítsa az országot az elmúlt 15 év önmarcangolásából, befelé és visszafelé fordulásából.
(teletext.hu, Magyar Rádió)

Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben