A pártelnök szerint a program gondosan és felelősségteljesen tervezett program, ami gazdaságilag is alátámasztott, hiszen az uniós költségvetési tárgyalásokon a vártnál kedvezőbb helyzetbe került Magyarország.
Hiller hozzátette: az Új Magyarország program minden egyes tételében minden egyes településre és megyére vonatkozó tételében kiszámolt és anyagi értelemben is megalapozott, és 90 százalék erejéig az európai uniós költségvetés Magyarországnak jutandó részében, 10 százalék erejéig pedig a magyar költségvetés mint önrész vesz részt ezekben a programokban.
A szocialista pártelnök hangsúlyozta: addig nem lesz vita az MSZP és a Fidesz között, amíg az ellenzéki párt nem áll elő programjával. Hiller szerint programot programmal kell szembesíteni, a Fidesz azonban nem rendelkezik ilyennel.
(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió)

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának