Keresztes Lajos: Az Ein Volk, ein Reich, ein Führer jelszót szintén egy voksolásra ötlötték ki Goebbelsék

MNO
2006. 03. 02. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresztes Lajos: Aki kicsit is ért a pszichológiához, az az elhíresült sajtóplakátban akár egy freudi típusú elszólást is felfedezhet. Hiszen 2004-ben Medgyessy Péter eltávolítását követően a hatalom megtartását mindenek fölé helyező szocialisták csak azért szavaztak bizalmat Gyurcsánynak, mert egyedül benne látták megmentőjüket. S annak ellenére, hogy ifjúsági és sportminiszterként is egyértelműen megbukott, kíméletlen demagógiájával mégis sokkal esélyesebbnek tűnt Orbán Viktor és a Fidesz népszerűségnövekedésének megállítására, mint a szürke és kevésbé gátlástalan apparatcsik aurájú Kiss Péter. Csakhogy ezzel az elvtelen kompromisszummal az MSZP maga is nagy lépést tett a vezérelvű párttá válás irányába, ahol a gyakorlatban a Führer és szűk környezetének hatalmon maradása volt az egyetlen igazi cél, bármibe is kerüljön az adott nemzetnek. (Jól jellemzi Hitlerrel szemben az óriási emberi különbséget II. Vilmos viselkedése, aki nem folytatta az utolsó emberig a háborút 1918 őszén. Hány életet lehetett volna megmenteni, ha 1944 nyarán, amikor a Führer számára a katonai helyzet már reménytelenné vált, legalább a császár emberi minőségével rendelkezett volna!) Elég itt a 2004. december 5-i népszavazáson képviselt nemleges gyurcsányi álláspontra utalni, ahol láthatóan az egyetlen szempont a Fidesz ütlegelésének szándéka volt. A másik szembeötlő hasonlóság a két demagóg között a létező világ aktuális problémái elől a távoli jövőbe menekülés. A most megoldandó problémák helyett a tízesztendős távlatok emlegetése. Hitler 1933. január 30-án, egy nappal hivatalos beiktatása előtt mondotta: „Adjatok nekem tíz évet, és nem ismertek Németországra!” A tízesztendős jubileumra a szövetségesek aztán úgy emlékeztek, hogy a Sztálingrádnál elesett német katonák tetemeinek képéhez montírozták ezt a szöveget.
A német történész, Götz Aly Hitler népállama című, a közelmúlt talán legvitatottabb és legizgalmasabb történelmi tárgyú könyvében állítja, hogy jórészt adósságokból finanszírozott jóléti intézkedéseivel a Führer megvette a németek szimpátiáját. S amikor már a Harmadik Birodalom államcsődje elkerülhetetlennek látszott, akkor nem látván más lehetőséget, megindította hódító és rablóháborúit. Így ez a kis történet, minden részletével, újabb fontos mozaikkő a Gyurcsány Ferenc arcképére formált MSZP-tablón.

(Magyar Nemzet, 2006. március 2.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.