Madárinfluenza: kiterjesztik az elrendelt védőkörzetet Bács-Kiskunban

Újabb madárinfluenzával fertőzött madártetemek miatt kiterjesztették a védőkörzetet Bács-Kiskun megyében. Közben negyven állatorvos járja a madárinfluenza terjedésének megelőzése érdekében azokat a főváros környéki településeket, ahol az elmúlt napokban elhullott víziszárnyast találtak. Várhatóan március közepén írják alá a kétmilliárd forintos hitel nyújtásáról szóló szerzõdést a vakcinát gyártó Omninvest Development Kft.-vel.

MNO-összefoglaló
2006. 03. 02. 21:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiterjesztik a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet Bács-Kiskun megyében, ugyanis a Dávod és Bátmonostor körzetében talált egy-egy vízimadár tetemében a hazai laboratóriumi vizsgálatok a H5 vírus jelenlétét mutatták ki – közölte a megyei védelmi bizottság elnöke. Azt is elmondta, hogy a Nagybaracska és Csátalja körzetében korábban elrendelt megfigyelési körzetet kiterjesztik.

Összesen már negyven állatorvos járja a madárinfluenza terjedésének megelőzése érdekében azokat a főváros környéki településeket, ahol az elmúlt napokban elhullott víziszárnyast találtak – közölte a megyei állat-egészségügy vezetője. Virsinger György, a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás vezetője közölte: több száz portát kell végigjárni a szakembereknek.

A korábbi napokban Százhalombattán és Szentendrén talált madártetemekről bebizonyosodott, hogy a H5 vírussal fertőzöttek. A kialakult helyzetre való tekintettel a Havaria Press információi szerint Százhalombattán, Szigetszentmiklóson, Érden, Ráckevén, Budaörsön, valamint az előzőekben is érintett településeken, azaz Szentendrén, Dunakeszin, Vácott összehívták a helyi védelmi bizottságokat, és megtették a szükséges intézkedéseket.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is részt vett a három kilométeres védőkörzet és a tíz kilométeres megfigyelési zóna meghatározásában, felhasználva a rendelkezésre álló térinformatikai eszközöket.

Az állatorvosok megkezdték a körzet állatállományának összeírását. A lakosságot szórólapok és a veszélyre felhívó táblák útján tájékoztatják az önkormányzatok. A rendőrség az érintett települések bevezető útjain ellenőrzéseket tart. A szakemberek szerint egyelőre nem kell leölni az állatokat. A vírust közben a hattyúkon kívül más madarakban is kimutatták.

Csökkent a baromfiforgalom

Átlagosan 15-20 százalékkal csökkent a baromfitermékek belföldi és exportforgalma azóta, hogy a hatóságok hivatalosan is bejelentették a madárinfluenza H5N1-es típusának magyarországi felbukkanását – derül ki a Baromfi Terméktanács (BT) legfrissebb felméréseiből.

A kereslet mérséklődése idehaza a baromfiipari átadási árak 5-6 százalékos csökkenésével párosul – adta hírül a Világgazdaság. A kabinet a közelmúltban 5,8 milliárd forintos „rendkívüli” támogatásról döntött a madárinfluenza miatti többletköltségek kompenzálására. A kormányszóvivői bejelentés szerint 2,3 milliárd a járványmegelőzési (állatorvosi) kiadásokat szolgálja a költségvetési tartalékból, 3,5 milliárd forintot pedig a jövő évre beígért haszonállat-tartási támogatások részbeni előre hozatalára kellene átcsoportosítani az FVM-büdzséből. Ez utóbbi kilónként 9,50 forintot, összesen pedig – 422 ezer tonnás dotált kvótával számolva – 4 milliárdot igényelne.

A termelők és a feldolgozók a haszonállattartásra szánt 3,5 milliárdos átcsoportosítást nem értékelnék pluszforrásként, ezért további intézkedéseket szorgalmaznak – tudta meg a Világgazdaság. Ez ügyben nem zárultak le az egyeztetések, és az esetleges állami beavatkozások pénzügyi háttere is tisztázatlan.
A lap értesülései szerint egyelőre egy 200 millió forintos marketingtámogatási akció formálódik. Emellett a minisztérium a csirkeágazat szalmonellamentesítésénél, a zárlatok miatti túltartásnál és a hulladékmegsemmisítésnél lát esélyt többlettámogatásra, más dotációs formáknál viszont előzetes EU-jóváhagyást tartana szükségesnek.

A lap információi szerint a baromfiszektor az idén egyelőre mintegy 5,66 milliárd forint nemzeti állami támogatást vehet igénybe. Ebből 4 milliárdot tesznek ki azok a haszonállat-tartási pénzek, amelyeket az FVM tavaly ítélt oda, de forráshiány miatt csak most fizet ki. A piaci szereplők ugyanakkor a felhasználható összegeket nem értékelik „valódi támogatásként”, mert számításaik szerint – adók és járulékok formájában – évi 20 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe.

Napi 100-150 madártetemet visznek vizsgálatra

A Népszabadság információi szerint napi 100-150, vizsgálatra váró tetemet szállítanak be az Országos Állat-egészségügyi Intézethez. Süth Miklós országos főállatorvos szerdán elmondta, hogy a vízparti övezetekben további vadmadár-megbetegedésekre lehet számítani.

A növekvő karantének előbb-utóbb a nagyvárosokat is elérhetik.

Élénkül a lakosság „bejelentői” aktivitása is, a 189-es számon hívható madárifluenza-vonalat február közepe óta több mint 13 ezren hívták, s bár a többség csak információt kért, 2200 bejelentés is érkezett elhullott, illetve beteg madarakkal kapcsolatban.

Márciusban kaphat hitelt az Omninvest

Várhatóan március közepén írja alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a kétmilliárd forintos hitel nyújtásáról szóló szerzõdést a madárinfluenza elleni vakcinát gyártó Omninvest Development Kft.-vel, ha a hitelbírálat pozitív eredményt hoz – tudta meg a Világgazdaság Tóth Judittól, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivõjétõl. Õry Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója hozzátette: a hitelbírálat folyamán ellenõrzik a cég tulajdonosi szerkezetét, átláthatóságát és tisztaságát is.

Jelen esetben éven túli beruházási hitelrõl van szó. A kamatfeltételekrõl egyelõre nincs információ. Tõkével nem száll be az MFB a cégbe, mivel vizsgálataik szerint erre nincs szükség. Megerõsítették, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a napokban aláírja a szerzõdést a madárinfluenza elleni védekezésre kiírt kétmilliárd forintos pályázat nyertesével, az Omninvest Development Kft.-vel.

Mint ismert, a vakcina gyártásának technológiáját az Országos Epidemiológiai Központ a Pilisborosjenõn működõ Omninvest Oltóanyaggyártó Kft. szakembereivel közösen fejlesztette ki.

Madárinfluenza Vajdaságban is

Megjelent a madárinfluenza a Vajdaságban – közölte a szerbiai mezőgazdasági minisztérium a Zombor községhez tartozó Monostorszegen talált hattyú tetemének belföldi elemzése után. A mintát megerősítés céljából Angliába is elküldik.

Karantén Kanadában a madárinfluenza miatt

A kanadai Québecben nyolc farmon rendeltek el karantént, miután kiderült, hogy Franciaországnak abból a részéből importáltak élő kacsákat és tojásokat, ahol a madárinfluenza halálos vírusa pusztít.

Tesztmintákat küldtek Winnipegbe, hogy a halálos H5N1 vírusra vizsgálják azokat, és a hatóságok remélik, néhány napon belül elkészülnek az eredmények. Addig is elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be. A hatóságok elmondták, hogy az érintett szárnyasok külső látásra teljesen egészségesnek tűnnek, így remélik, hogy a tesztek negatív eredményt hoznak.

Vasárnap a kanadai hatóságok megtiltották Franciaországból az élő szárnyas és azon szárnyastermékek behozatalát, amelyek nem estek át hőkezelésen.

(Forrás: Világgazdaság, Népszabadság, Rsoe, Objektív Hírügynökség, Klubrádió, HavariaPress, Teletext.hu, VajdaságMa, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.