Magyar Ágnes Zsófia: Miért kellenek ezek a megszorító intézkedések? Miért kell egyre több adót beszedni, folyamatosan emelni a fogyasztói árakat, közben pedig kistelepülések postáit (az elmúlt négy évben 542 kistelepülés postáját számolta fel az állam), iskoláit, óvodáit bezárni, közlekedésüket (pl. Volán-járataik megszüntetésével) pedig ellehetetleníteni? Talán a rossz gazdaságpolitika az oka? Mert annak, ugyebár, meglehetősen kacifántos magyarázata lehet, hogy az állam a Sulinet Közháló fenntartására átlagosan az eddigi piaci ár tizenhétszeresét fizeti ki, ezzel nyolcmilliárd forintot kidobva az ablakon. Hab a tortán, hogy az informatikai hálót most eladásra kínálja a kormány, s rögtön évekre vissza is bérelné az új tulajdonostól. Vajon kinek ilyen sürgős ennek az üzletnek a megkötése még a választások előtt?
Miért van szüksége a kormánynak húszmillió forint értékben – az állampolgárok pénzéből – matyó babák, porcelántálalók és csikóbőrös kulacsok megvásárlására? Talán, mert ezzel is bizonyítják, hogy az adófizetők messze állnak a hatalom arcátlan bitorlóitól – meglehetősen messze. Ezt Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság elnöke is bizonyította legutóbb, amikor Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatával kapcsolatban – kétségessé téve magát a törvényességet – nem rendelt el eljárást.
Rengeteg a megválaszolatlan kérdés tehát a jelenlegi koalíciós kormánnyal kapcsolatban. És a válaszok meglehetősen foghíjasak, már amennyiben vannak egyáltalán.
(Magyar Nemzet, 2006. március 1.)

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot