A Budapest XI. kerület Dombóvári utca mellett a világkiállítás felvonulási területén lévő mocsaras tóban törzsétől leválasztott női fejet fedeztek fel. Másnap a terület átvizsgálása során több darabban a holttest további részei is előkerültek. A nyomozók megállapították, hogy az áldozat Budapest VIII. kerületében a Rákóczi téren volt prostituált.
Valószínű, hogy a bűncselekményt nem a holttest megtalálásának helyén követték el, de az eljárás során a pontos helyszínt nem lehetett megállapítani.
Az eljárás adatai alapján kiderült, hogy a sértettet eltűnése előtt két héttel elvitte magával B. Sándor. A nyomozás egyik fő iránya mindvégig ez a vonal volt. Az elkövető személyiségének megállapítására szakértőt vontak be a nyomozásba, aki véleményében leírta, hogy egy agresszív, szexuálisan aberrált személyiségű ember lehet.
A nyomozást 1994-ben a BRFK megszüntette, mert a gyanúsított személye nem volt megállapítható. A Nemzeti Nyomozó Iroda a lezárt eljárás adatait átnézte, újraértékelte, és az így született eredmények alapján a Fővárosi Főügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.
Az Életvédelmi Osztály azóta tanúként hallgatott ki több személyt, és szakértőket rendelt ki, majd 2006. február 27-én Budapesten az Ecseri úton az ORFK BEI bevonásával elfogták B. Sándort, akinek előzetes letartóztatását 2006. március 1-én rendelte el a bíróság.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről