A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn megválasztott új elnöksége mai ülésén szóba került a kapitánykérdés. A testület tagjai megállapodtak abban, hogy a jelöltekkel Kisteleki István MLSZ-elnök kezdi meg a tapogatózó megbeszéléseket, majd a március tizenhatodiki elnökségi ülésén már arról dönt a testület, hogy a jelöltek közük kivel folytassanak konkrét tárgyalásokat. Még márciusban végleges döntés születhet a szövetségi kapitány személyéről.
Döntés született arról is, hogy a jövőben a válogatott csapatok szakmai munkáját – a felnőttét és a korosztályosokét is – egy igazgatóság koordinálja majd. A következő ülésen döntenek az ezt irányító technikai igazgató kilétéről.
Berzi Sándor továbbra is az MLSZ főtitkára marad, miután az elnökség meglátása szerint az APEH-vizsgálat befejezéséig célszerű ez a megoldás, miként a gazdasági-igazgató, Krizsó Ibolya sem távozik.
A Magyar Labdarúgó-szövetséget a Magyar Olimpiai Bizottságban a jövőben Bozóky Imre helyett Kisteleki István, míg Puhl Sándor helyett Mészöly Kálmán képviseli majd, Dunai Antal megbízatása nem változott.
(nso.hu)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál