„Sintér, itt vagyunk” – tüntetés Gyurcsány kijelentése miatt

Tégy a kitelepítés ellen! címmel tartott tüntetést az MSZP Köztársaság téri székháza előtt az 1956 Alapítvány és a Fidelitas. A két szervezet a megmozdulással kívánta kifejezni tilatkozását Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a kommunizmus áldozatainak emléknapján elhangzott kijelentése miatt. Az MSZP elnöke mai tájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország nyugalmat, nem felfordulást akar. • Képriport

MNO-összefoglaló
2006. 03. 05. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tégy a kitelepítés ellen! címmel tartott vasárnap délután demonstrációt az MSZP Köztársaság téri székháza előtt az 1956 Alapítvány és a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas, így tiltakozva Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a kommunizmus áldozatainak emléknapján elhangzott botrányos kijelentése miatt.

A demonstráción a Hír TV tudósítása szerint 4-5 ezer embert jelent meg. A tüntetés elején lejátszották Gyurcsány Ferenc veszprémi beszédét, amelyet a tömeg tiltakozással fogadott, többen fütyültek és kiabáltak a beszéd hallatán. Több tüntető a „Sintér, itt vagyunk”, vagy a „Gyurcsány, Kádár büszke lenne rád!” feliratú transzparenseket tartott a kezében. A tömeg a „Nem félünk!” mondatot is többször skandálta.

A demonstráció szónokai, Balás-Piri László volt ’56-os elítélt és Hankiss Ágnes író arról beszéltek, hogy senki nem tehet olyan kijelentést, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tett Veszprémben. Barás-Piri László hangsúlyozta: a lomtalanítást április 9-én és 23-án, a parlamenti választások két fordulójában az egész országra ki kell terjeszteni.

Mint ismert, a miniszterelnök Veszprémben úgy fogalamzott: „ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, akkor erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat, a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük”.

Hiller: Magyarország nyugalmat akar

A demonstrációval egy időben az MSZP székházában tartott tájékoztatót Hiller István, amelyen kijelentette: Magyarország nyugalmat és biztonságot akar, nem felfordulást. A szocialista pártelnök a Mécs Imrével közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, világosan látszik a különbség a két párt között. Hiller István szerint az elmúlt hetek eseményei alapján kimondható, Magyarország többet érdemel annál, mint ahogy a Fidesz a voksaikra vadászik.

(Forrás: Hír TV, Info Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.