Thürmer: A szocialisták csak a vörös színt vették át

„Utolsó csepp vérünkig harcolunk, nem lépünk szövetségre egyetlen tőkés párttal sem. A mi megítélésünk szerint a Fidesz és az MSZP ugyanazt a zászlót hordozza” – fogalmazott Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Orosházán, a vasárnapi piaci látogatása után rendezett sajtótájékoztatón.

MNO
2006. 03. 05. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pártelnök szerint a szocialisták csak a vörös színt vették át tőlük, a fideszesek programjából visszacseng néhány munkáspárti szándék, de kétséges, hogy győzelmük esetén a Fidesz megvalósítaná – írja a BEOL.hu.

A párt határozott célokkal megy a parlamentbe, a túlmunkára kényszerített munkások érdekét akarja szolgálni, az új Munka törvénykönyvét szeretné kiharcolni, a minimálbért 100 ezerre emelné.
„Ne mi támogassuk az amerikai nagybácsikat! A multikat megadóztatnák, megvonnánk tőlük a támogatásokat, ebből olyan bevétele lenne az országnak, hogy programunk megvalósításának nem lenne akadálya”— mondta Thürmer Gyula, aki délután Gyulaváriban folytatja Békés megyei programját.
(stop.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.