A Marketing Centrum a Népszabadság megbízásából kedden készítette el a második forduló mandátumeloszlását becslő forgatókönyveit. Mandátumbecslésük szerint még a kormánykoalíció szempontjából pesszimista forgatókönyv esetén is nyolcfős többsége lenne a jelenlegi kormányoldalnak.
A Marketing Centrum modellje segítségével 3+1 lehetőséget teszteltek. A „papírforma” forgatókönyvnél a legegyszerűbb elképzelés szerint jártak el. Az összes MDF- és MIÉP-Jobbik-szavazót átirányították a Fidesz-jelöltekhez, és az összes SZDSZ- szavazót az MSZP-hez, illetve fordítva. (A még kisebb pártok támogatóival ennél a forgatókönyvnél nem számoltak.) A modell ezekre a feltételekre 180 mandátumot jósol az MSZP-nek, 19 mandátumot az SZDSZ-nek, 174-et a Fidesznek, 12 mandátumot az MDF-nek, végül egy mandátumot a független jelöltnek, aki viszont már megállapodott az MSZP-vel abban, hogy beül a nagyobbik kormánypárt frakciójába. A „papírforma„ forgatókönyv tehát 14 mandátumos kormánytöbbséget jósol.
A második variációban úgy állították be a feltételeket, hogy az SZDSZ-szavazóknak csak a fele szavaz át az MSZP-jelöltekre, míg a Fidesz versenyben maradt jelöltjei megszerzik az összes többi kispárt összes szavazójának a támogatását. Ebben az esetben 177 mandátum jutna az MSZP-nek, 19 az SZDSZ-nek, míg a Fidesz feljönne 177 mandátumra, ám ez még az MDF 12 mandátumával kiegészítve is kevés a kormányalakításhoz. A független jelölttel kiegészült kormányoldalnak viszont még ebben az esetben is meglenne a nyolc mandátumos többsége – írja a Népszabadság.
A harmadik forgatókönyvben a kutatási eredményekre alapozott becslések alapján azt a helyzetet vizsgálták, hogy az SZDSZ-támogatók háromnegyede átszavaz az MSZP-jelöltekre, míg az MDF támogatóinak a fele szavaz a Fidesz versenyben maradt jelöltjeire. A MIÉP–Jobbik-támogatók esetében viszont ennél a forgatókönyvnél is százszázalékos átszavazást feltételeztek. E forgatókönyv 189 mandátumot jósol az MSZP-nek, 20 mandátumot az SZDSZ-nek és 164-et a Fidesznek. A kormánytöbbség tehát e forgatókönyv szerint – a független jelölttel kiegészülve – 34 fő lenne.
Végül tesztelték „az MSZP álma” forgatókönyvet is. Itt azzal kalkuláltak, hogy a Fidesz-támogatók egy részét elkeseríti a választási vereség, ezért a második fordulóban otthon marad a tizedük. A koalíció támogatóit viszont tüzelni fogja a győzelem, ezért elmennek szavazni versenyben maradt jelöltjeikre. Ebben az esetben az MSZP egyedül is megszerezné az abszolút többséget jelentő 194 mandátumot. (Népszabadság)

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban