Ha egy miniszter nem lesz tagja a következő kabinetnek, és legalább egy éven keresztül vezette a tárcát, hathavi juttatás illeti meg. Amennyiben a miniszter egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, pótlékokkal együtt 2,4 millió, az államtitkár pedig 1,7 millió forint végkielégítéssel távozik. Ha a miniszter egyúttal parlamenti képviselői tisztséget is betöltött, további 1,3 millió forintra jogosult. A jelenlegi kormányból Lamperth Mónika, Juhász Ferenc, Kolber István, Kiss Péter, Csizmár Gábor, Veres János Kovács Kálmán és Magyar Bálint országgyűlési képviselő is.
A ciklusváltás parlamenti költségeire az Országgyűlés Hivatala 2,1 milliárd forintot különített el, de a végső összeg függ attól, hány képviselő végkielégítését kell biztosítani. A hivatal az előző választások eredményeinek átlagolása alapján kétszáz képviselő távozására és egymilliárdos költségre számít. Ha túllépik a keretet, a kormányhoz kell kiegészítésért folyamodni. Jogszabály szerint a búcsúzó képviselőknek 210 ezer forintos – április elsejétől 220 800 forintos – illetményalapjuk és pótdíjaik előző hathavi átlagának megfelelő juttatást folyósítanak hat hónapon keresztül, de a pénz egy összegben is kérhető. A képviselők pótdíjat legfeljebb két bizottsági tagság után kaphatnak, havonta 168 ezer forintot az alkotmányügyi, a költségvetési és az európai ügyek bizottságában való részvételért, 84 ezer forintot pedig az egyéb bizottsági tagságokért.
A mandátum lejártakor a képviselőknek vissza kell adniuk az Országgyűlés Hivatalától kapott laptopjaikat, vagy 71 ezer forintért megvásárolhatják azokat. A hordozható számítógépeket 2003-ban darabonként 655 ezer forintért szerezték be. A hivatalnál arra számítanak, hogy a mandátumot nem szerző képviselők és az Országgyűlésben maradók nagy többsége él azzal a lehetőséggel, hogy megvásárolja a laptopokat.
(Forrás: Napi Gazdaság)

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala