Az MSZP és az SZDSZ a második fordulóban visszaléptetésekkel támogatja jobb helyzetben levő jelöltjeit. A gyakorlatban ez azt jelenmti, hogy három helyen nem vonják vissza a szocialista jelölteket, az összes többiben pedig az állva maradt szabad demokraták vonulnak vissza.
Úgy tudni, e nagyvonalúságért cserébe a liberálisok azt kérték, hogy az őszi önkormányzati választásokon a fővárosi kerületek és a nagyobb vidéki városok jelentős részében az SZDSZ polgármester-jelöltjeit támogassa majdan az MSZP.
A Magyar Hírlap információi szerint a két párt megállapodásában nem esett szó Demszky Gábor esetleges főpolgármesteri közös jelöléséről, a lap szerint egyébként azért, mert a szocialisták most úgy látják: felesleges ebben megállapodni, akkora az SZDSZ budapesti támogatottsága, hogy ellenükben amúgy sem lenne érdemes főpolgármestert indítani. (Demszky korábban azt nyilatkozta: még nem döntötte el, indul-e.)
Kuncze Gábor egy szerda reggeli televíziós műsorban arra a kérdésre, hogy a megállapodás az önkormányzati választásokkal kapcsolatban is tartalmaz-e részleteket, az SZDSZ elnöke közölte: a cél most a jó parlamenti választási szereplés, de azt végig kell gondolni, hogy érdemes-e a két pártnak egymás ellen indítania polgármesterjelölteket vagy inkább érdemes megállapodnia.
A vidéki választókörzetek SZDSZ-indulói közül többen elégedetlenek a két párt megállapodásával. Kifogásolják, hogy a megkérdezésük nélkül kötöttek egyeszséget, s így esélyt sem adtak, hogy helyben is alkut köthessenek a szocialistákkal, éppen az önkormányzati választásokra tekintettel. Békés megyében egyelőre nem is léptek vissza ezen okok miatt az ottani liberális jelöltek.

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?