Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap Megerősödött tálibok című vezércikkében a legújabb merényletek apropóján az afganisztáni helyzettel foglalkozik.
Úgy tűnik, visszatértek azok az iszlám harcosok, akik Irakban harcoltak a britek és az amerikaiak ellen, hogy feltöltsék a tálibok időközben megtizedelt sorait. Szakértők ezzel magyarázzak az Afganisztán déli részén fellángolt harcokat, ahol feltételezések szerint több százan veszítették életüket. A Helmland tartományban fekvő Kandaharban és Herat térségében tomboltak a harcok, ahol az amerikai csapatok bevetették a légierejüket is. Megfigyelők ezeket az ütközeteket tartják a legkeményebb összecsapásoknak, amióta 2001 végén megdöntötték Omar mollah rezsimjét.
Az ország déli része mindig is a tálibok fellegvárának számított, már 1996 előtt is megszállva tartották a térséget, mielőtt elfoglalták volna Kabult és az ország nagy részén megerősíthették volna hatalmukat.
A tálib támadások erősödése éppen úgy világos figyelmeztetés a Karzai-kormánynak, mint az országban állomásozó nemzetközi stabilizációs erőknek, az ISAF csapatoknak. A támadások jól mutatják, hogy mennyire instabil az afganisztáni helyzet. Érdemes megkérdezni, hogy mi lenne, ha az ISAF erők mellett az Egyesült Államok nem állomásoztatna még mindig 19 000 katonát az országban. AZ ISAF által ellenőrzési területének déli kiterjesztése ugyan növelheti a Karzai-rezsim biztonságát, de komoly kockázatot is hordozhat magában. Amint egy ott állomásozó nyugati tiszt megfogalmazta: a tálibok jóval eltökéltebben vállalják az összecsapásokat, mint korábban.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilapban Johnny Erling Elfojtott történelem című írásában a 40. évforduló kapcsán mutatja be, hogyan igyekszik a Kínai Kommunista Párt a kulturális forradalmat kitörölni a fiatalok emlékezetéből.
A nagy proletár kulturális forradalom nem történt meg, még az emlékét is kitörölték a fiatalokból. Ezt érzi az, aki mostanában kinyitja a pekingi lapokat, bekapcsolja a televíziót, vagy ellátogat egy könyvkereskedésbe. A 25 év alatti fiatalok is legfeljebb homályos fogalmakkal rendelkeznek arról, mit jelenthetett egykor ez a fogalom. A kommunista párt komoly munkát végzett, hogy ezt a korszakos jelentőségű eseményt kitörölje a kínaiak kollektív emlékezetéből. A kínai propagandaszervek a biztonság kedvéért minden vitát megtiltottak a 40 évvel ezelőtti, Mao Ce-tung által elindított kulturális forradalomról.
A történelem feldolgozásától való félelem egyre bizarabb adalékai kerülnek napvilágra. Eddig csak az 1989. június 4-ei, Tienanmen téri véres összecsapás volt tabu, most már a kulturális forradalom is. 1966 májusában Mao egy kibővített politikai bizottsági ülésen adott engedélyt a katasztrofális következményekkel járó kampány megindítására. Május 16-án kezdődött meg a kulturális forradalom eszméinek terjesztése. A fegyveres erőket irányító Lin Piao május 18-án az ország felett uralkodó Istenkirállyá nyilvánította Maót. A pártelnök május 28-án legszűkebb munkatársaiból megalapította a „A kulturális forradalmat” irányító csoportot és formálisan is átvette a hatalmat. Június 1-én a sajtó minden tekintéllyel szembeni általános támadásra szólított fel .
Nem sokkal Mao 1976-os halála után a kínai kommunista párt a mérhetetlen bűnökért megkezdte a felelősség áthárítását néhány, baloldali radikális személyre, az ún. négyek bandájára. 1986-ban a párt akkori elnöke, Hu Jao Pang a nyilvánosság előtt polgárháborús helyzetről beszélt, és a kulturális forradalom által üldözött személyek számát 100 millióra tette. Az év végén Hút – „liberalizmusa” miatt – eltávolították a hatalomból.
Az áldozatok mindmáig csak szűk körben emlékezhetnek szenvedésükre, s a tetteseket negyven év múltán sem vonták felelősségre. A nyilvános viták, kritikus hangok csak a külföldi és hongkongi internetes honlapokon találhatóak. Márciusban, a kulturális forradalom következményeiről szűk körben vitázó néhány értelmiségi találkozó így foglalta össze az 1966 és 1976 közötti eseményeket: „A kulturális forradalomra Kínában került sor. Történelmének feldolgozása azonban csak külföldön zajlik.”
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldal hírmagazinban Mia Raben Lukasenkót nem hatják meg a szankciók című, varsói keltezésű írásában az unió tehetetlenségével foglalkozik.
Az EU a fehérorosz elnök és az ország 35 legfontosabb vezetőjének számláit zárolta. A szimbolikus politika újabb megnyilvánulása azonban aligha okoz komolyabb károkat a fehérorosz diktátornak. Szakértők szerint addig, amíg Oroszország továbbra is olcsón szállítja a gázt, aligha lehet komolyabb változásokra számítani Fehéroroszországban.
Maryna Rakhleit újságírót, a minszki független hírügynökség, a Belapan munkatársát nem igazán hatja meg a hír. „Az EU ezt a lépést már egy hónapja bejelentette. Minden érintettnek volt elég ideje, hogy a pénzét más országok bankszámláira, például Szudánba vagy Kubába átutaltassa”.
Számos megfigyelő úgy véli, hogy a szankciók ellentétes hatást is kiválthatnak. Így Lukasenko fenntarthatja a rezsim nyugati ellenfeleit célzó propagandáját, s így tovább erősítheti a pozícióját. Aki veszi a fáradtságot és összehasonlítja Fehéroroszországot Ukrajnával és Grúziával, az hamar felismeri a különbségeket. Hiszen amíg e két utóbbi országot, mint tökéletlen demokráciákat lehetett jellemezni, addig a fehérorosz ellenzékiek országukat tökéletlen diktatúraként látják. Az ukrán és a grúz civil társadalom is sokkal erősebb volt a most ébredező fehérorosznál.
A közeli demokráciában reménykedni irreális. A rendkívül heterogén ellenzék a kommunistáktól a nacionalistákig terjed, ezért állandóan a szakadás fenyegeti. Jelenleg a választási vereség után nyalogatják a sebeiket. Hosszabb távon Milikievics és hívei új stratégiát szeretnének kidolgozni, új időpontot találni, hogy ismét közösen tiltakozzanak a választásnak gúnyolt valami ellen.
A legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy a lakosság nem látja alternatíváját az egyetlen megmaradt szövetségessel, Oroszországgal történő szoros együttműködésnek. Lukasenko ténylegesen függ az orosz elnök jóindulatától. Amíg Putyin nem illeszti a Fehéroroszországnak szállított olcsó gáz árát a világpiachoz, addig az ország gyenge gazdasága elkerülheti az összeomlást.
Lukasenko meggyengítése érdekében az ellenzéki mozgalomnak növekednie kellene, hogy az embereknek maguknak is elegük legyen a hatalomból. Ettől a hangulattól, ahol a homo sovieticus még igencsak elterjedtnek számít, még mérföldes távolságban található.
Handelsblatt (handelsblatt.com)
Egy amerikai cég milliárdos kártérítési pert indít a ludwigshafeni vegyipari cég, a BASF, illetve annak leányvállalata, a Wintershall ellen – írja a német gazdasági napilap. A Moncrief szerint kárpótlás illeti meg, miután meghiúsult egy oroszországi üzlete.
Az amerikai gázcég azzal indokolta beadványát, hogy a Gazprom felrúgta a Juzsno Ruszkoje gázmező kiaknázására kötött megállapodást. A Moncrief álláspontja szerint a Wintershall „bűne” abban áll, hogy rávették az oroszokat a szerződésszegésre.
„Ismerjük a Moncrief szándékát“ – nyilatkozta a BASF szóvivője. A német vegyipari cég azonban biztos abban, hogy a per semmilyen kihatással sem lesz mező kiaknázására, ahol becslések szerint mintegy 600 milliárd köbméter kitermelhető gáz található, amely a Balti-tengeri gázvezetéken áramlik majd az évtized végétől Nyugat-Európába.
A Moncrief szándéka már 2005 júliusa óta ismert: akkor az amerikaiak a Gazpromot, a Wintershall és az Eon leányvállalatát, a Ruhrgast is perelték. Az amerikaiak azt állítják, hogy őket illeti a gázmező 40 százaléka. Az orosz Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint a Moncrief keresetével első fokon már márciusban kudarcot vallott egy texasi kerületi bíróság előtt, de az amerikai cég fellebbezett az ítélet ellen.
origo.hu
Megszólalt Jákob Zoltán a budapesti raktártűzről
