A közigazgatási perben a bíróság a felperesek – Védegylet, illetve négy Jókai téri lakos – győzelmét mondta ki, eszerint a bíróság a mélygarázs építési engedélyét hatályon kívül helyezte, és új eljárásra utasította a hatóságokat. Mivel a döntés jogerős, így az alperesek – az építettő, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal és a Terézvárosi Önkormányzat – nem fellebbezhetnek.
A bíróság szóbeli indoklásában kifejtette: nem volt jogszerű a fák kivágásának engedélyezése. Nem volt jogszerű az sem, hogy a mélygarázs szellőzőkürtőjét a tér felett néhány méterrel helyezték volna el.
Ezeken túl a bíróság egyetértett a Védegylet érvelésével, miszerint az ügyben – a VI. kerületi önkormányzat érdekeltsége miatt – nem járhatott volna el maga Terézváros jegyzője. Az ítélet szerint egy esetleges új eljárásban kizárólag más hatóság járhat csak el.
(HavariaPress)

Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában