Nézzünk egy konkrét példát! Három hete Szász-Anhaltban az AfD elsöprő győzelemmel a mandátumok csaknem felét szerezte meg. Ha a hagyományos pártok nem zárnak hermetikusan össze, és engedik, hogy ez a kis, kétmilliós tartomány az AfD-s kormányzás első laboratóriumává váljék, akkor németek újabb tömegei számára válhatna világossá – ahogy az Osztrák Szabadságpárt esetében is történt szép nyugati szomszédunknál –, hogy normális emberek kerültek hatalomra, nem pedig az az ellenségképként a falra vetített félnáci rémség, amellyel a fősodratú média etette őket. Akkor pedig ismét jaj a CDU-nak meg az SPD-nek…
Az AfD ma már nemcsak az a bevándorlásellenes párt, amelynek pár éve is ismertük, hanem az általános elégedetlenség vezető pártja. (A kisebbik ilyen a keletnémet kommunista utódpárttól is származó Balpárt, amely – a 16 (!) és 24 év közötti berlini fiatalok felének a szavazatával is – megnyerte most a fővárosi választásokat. Intő jel!) Mindenekelőtt most már a gazdasági elégedetlenségé. Az AfD pártlogója, a lendületes piros nyíl mára segélykiáltássá lett Európa vezető hatalmának bénultságával szemben. Választási sikerei egyértelműen jelzik, elodázhatatlan a gyökeres változás Németországban. Ahogy egyébként például Franciaországban és az Európai Unió vezetésében is.
