– Most az történt, hogy az év elején még az Orbán-kormány által a Kisfaludy-program részeként meghirdetett s még függőben levő pályázatokat a minisztérium felülvizsgálta, és döntött mindegy 800 mikro- és kisvállalkozás támogatásáról, amelyek összesen 4 + 4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást kaptak a minisztérium kommunikációja szerint. Az intézkedés fókuszában éttermek, cukrászdák és egyéb családi vállalkozások állnak, 80 százalékban vidékről – kezdte Szalai Piroska, majd gyorsan hozzátette, hogy mivel a költségvetés módosítása nem említ változtatást, így ez nem tekinthető új keretnek. Vagyis a jelek szerint csupán egy sima átnevezésről van szó.
Még híre sincs a jól hangzó elképzeléseknek
A Fidesz gazdaságpolitikusa szerint nyugodtan ki lehet mondani, hogy a Tisza-kormány eddig nem jeleskedett a kkv-k támogatásában. Azt viszont már megtette, hogy megszüntette az Orbán-kormány alatt kialakított fix háromszázalékos likviditási hitelt a Széchenyi-kártya-program részeként. – Ráadásul ezeket a cégeket is sújtja az üzemanyagok védett árának megszüntetése. Ne felejtsük el, hogy minden magyar rendszámú autó tankolhatott március 9. és június 26. között védett áron, nemcsak a magántulajdonban levő, hanem a céges autók is. Mivel a vállalkozások szállítóeszközei és a mezőgazdasági vállalkozók munkagépei nagyobbrészt dízelt tankolnak, így a védett árhoz viszonyított közel százforintos árnövekedés jelentős terhet ró a kkv-kra – emelte ki a politikus, aki szerint most igazán égető szükségük lenne a vállalkozásoknak is a védett árra.
A Tisza Párt ígéretei között szerepelt megannyi jól hangzó vállalás. Szó esett például a kampányban arról, hogy a Tisza ösztönözni fogja a külföldön élő magyar munkavállalók hazaköltözését és magyarországi munkavállalását, illetve segíti őket hazai vállalkozás indításában. Célzott hazatérési programot említettek a hiányszakmákban dolgozóknak. Azt mondták, hogy adó- és járulékkedvezményekkel ösztönözik a külföldről hazatérők foglalkoztatását, különösen a magyar kkv-knál. Szintén beszéltek arról, hogy a kormány célzottan támogatja a kis- és közepes vállalkozások exportpiacra lépését a piackutatás és a helyi partnerkeresés terén. Ígérték, hogy valódi exportösztönző és beruházási programokat indítanak átlátható, versenyalapú módon, és az ígéretek közül nem maradt ki a szektor digitalizációs fejlesztéseinek támogatása sem.
– Ezekből tudtommal még semmi nem valósult meg. Várjuk, de még hírt sem hallottunk róla – mondta Szalai Piroska.
Az Orbán-kormány kifejezetten a kkv-k támogatására hozta létre a Demján Sándor-programot. Ennek több eleme volt, amelyek jelentős összegekkel segítették a cégeket. A választások után azonban itt is behúzták a kéziféket. A Fidesz parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy augusztus végén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nagy Elek bejelentette: újraindul a nyáron krízisbe került Demján Sándor-tőkeprogram.




















